in

Legendás tévés: Kepes András

Legendás tévés sorozatunkban jöjjön Kepes András.

Született: 1948. október 11., Budapest

kepes_andrasÁltalános és középiskolai tanulmányait három földrészen, három nyelven, kilenc iskolában végezte, Budapesten, Bejrútban, illetve Buenos Airesben. 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban, a Syracuse-i és a Stanford Egyetemen. Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte.

Első cikkei 17 éves korában jelentek meg. Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió gyakornoka, munkatársa, majd rovatvezetője lett. Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, szerkesztette többek között a Láttuk, hallottuk című művészet kritikai sorozatot. 1975-től külső munkatársként dolgozott A Hét című televíziós műsornak.

1980-tól a Magyar Televízió belső munkatársa, az akkor induló kulturális hetilap, a Stúdió ’80 alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt. Ő tudósított elsőként a cannes-i, a berlini, a moszkvai, a tokiói, a San Sebastian-i filmfesztiválról, Hollywood-ból és a Nobel-díj átadásokról.

Legendákkal készített interjút

Az ő mikrofonja előtt szólaltak meg először magyar képernyőn a világsztárok, köztük Woody Allen, Glenn Close, Dennis Hopper, Sophia Loren, Marcello Mastroianni, Yves Montand, Fernando Rey, Donald Sutherland, rendezők, mint Bernardo Bertolucci, Federico Fellini, Jean-Luc Godard, Elia Kazan, Martin Scorsese, Kuroszava Akira, Andrzej Wajda, Nobel-díjas írók, mint Gabriel García Márquez, Octavio Paz, Mario Vargas Llosa. Portréfilmeket készített többek között André Kertészről, Alexandre Traunerről és Billy Wilderről.

1985-ben elnyerte a kaliforniai Stanford Egyetem nemzetközi ösztöndíját, majd meghívták Fulbright kutató-tanárnak a New York Egyetemre (N.Y.U.). Számos más amerikai egyetemen is tartott előadást.

1989-től több műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, ő jegyezte az Apropó (1991–1998) című riport-dokumentumfilm sorozatot, amelynek több riportját külföldi televíziók is sugározták, Ausztráliától Franciaországon át Portugáliáig és a Desszert (1994–1998) című beszélgetős műsort. Az 1989-ben alapított Joseph Pulitzer-emlékdíj kuratóriumának tagja.

1997-től külsős, szerződéses műsorkészítőként műsorainak producere is. 1998-ban az akkor piacvezető kereskedelmi csatorna, a TV2 átcsábította itt készítette talk-show műsorát Kepes címmel.

1998-ban egy súlyos betegség két évre félbeszakította Kepes pályáját, és úgy döntött, visszavonul a rendszeres szerepléstől, kizárólag igényes tv-sorozatokat készít és könyveket ír.

2000-ben a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel újra Oázis (2000) című egész estés összetett sorozatával, beszélgetésekkel, dokumentumfilmekkel.

2002-től az RTL Klub képernyőjén volt látható a Könyv-jelző (2002), Desszert (2005), majd Világfalu (2005) című sorozataival. 2008-ban Különös történetek című sorozatával tért vissza a Magyar Televízióba.

Szólj hozzá!

Legendás tévés: Frei Tamás

Legendás tévés: Kertész Zsuzsa