in

Lesz Szenes Iván tér? Döntött a Fővárosi Közgyűlés

Józsefváros önkormányzatának egyhangú támogatása után egyöntetűen döntött a Fővárosi Közgyűlés is. A Rezső tér egy része  Szenes Iván tér lesz, amely szeptember 11-én várja a hatodik, immár józsefvárosi hagyománnyá vált, ingyenes  Szenes Iván Emlékkoncertre az országot.  Ezen a téren élt és alkotott Szenes Iván író-dalköltő, Józsefváros díszpolgára, egész életében, sőt már az ő édesapja Szenes Andor is Lehár Ferenccel és Kálmán Imrével.

A tér kultúrtörténeti hely, a magyar hagyományok őrzője. A legtöbb magyar sláger itt született, hisz Szenes Iván köztudottan nem nagyon szeretett kimozdulni otthonról, így mindenki idejárt hozzá alkotni. Ezekből a találkozásokból születtek az „Úgy szeretném meghálálni”, „Mindenkinek van egy álma”, „Hipp hopp jön Vuk”, „Nem csak a húsz éveseké a világ”, „Kicsi gyere velem rózsát szedni”, „Kislány a zongoránál” és társaik. Több mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film fűződik a nevéhez, ő talán a legbüszkébb arra volt, hogy generációkat hoznak össze a dalai.

A tér átnevezését olyan művészek támogatták, mint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Nagy Feró, Koós János, Aradszky László, Rakonczai Imre, Nyári Károly, Kocsis Tibor, Wolf Kati, a Szenes dalok énekesei és az emlékkoncertek fellépői, akik a következő koncertre szeptember 11-én várják a Szenes közönséget a térre.

“Mit látsz a téren, ki áll kevélyen talapzatán, egy kőszobor? – ihlette meg apukámat a házunkkal  szemben álló szobor, s írta meg róla Lazítani slágerét, de biztos nem gondolta volna, hogy a 92.ik születésnapjára Szenes Iván téren fog állni és évente 10000 ember látogat el ide a slágereihez.  Egész életében sugározta a jóságot, mindig összehozta az embereket, sosem volt megosztó. – emlékszik vissza a művész lánya, Szenes Andrea.

“Nemzeti slágerköltőnek tartom. Művészi hitvallása is az volt, hogy ő egy a 10 millió magyar közül, egy kicsivel több verselési készséggel és zenei érzékkel megáldva, ennyire azonosulni tudott a közönségével, az országgal. S talán nagyobb öröme az volt, hogy az emberek is vele, hisz ők tették a legjátszottabb szerzővé. Ezt szeretnénk az ő nevében is meghálálni, várunk mindenkit szeretettel szeptember 11-én 18 órakor a Szenes Iván Emlékkoncertre, a Szenes Iván téren, a találkozások terén.” – tette hozzá Andrea.

Szólj hozzá!

Vége az Omega együttesnek? Megszólaltak a tagok!

Demjén Ferenc énekel Ákos új dalában