in

Letartóztatták a 71 éves férfit – a rendőrség közölte mit követett el

Előzetesbe került a 71 éves gyanúsított – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A budaörsi férfi vasvillával támadt a sértettre.

Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán B. László 71 éves budaörsi lakos ellen.

A férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – a háza udvarán – 2016. augusztus 31-én a délelőtti órákban kezdett vitatkozni a sértettel. A veszekedés közben egy vasvillával akarta megszúrni a férfit, aki védekezésként egy műanyag dobozt tartott a mellkasa elé.

Ezt követően B. László azt kiabálta a sértettnek, hogy megöli és a vasvillával ismét felé szúrt, majd ököllel arcon ütötte.

A dulakodást tovább folytatták és közben a 71 éves gyanúsított a kezével a sértett egyik szemét nyomta és ismét azzal fenyegette, hogy megöli. Miután a férfinak sikerült kiszabadulnia B. László szorításából, magához vette a földön lévő villát és távozott a helyiségből.

A Pest megyei nyomozók a 71 éves férfit a szükséges nyomozási cselekmények elvégzése után – 2016. szeptember 2-án – gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2016. szeptember 5-én elrendelete az előzetes letartóztatását.

Szólj hozzá!

Elgázolta a vonat a férfit – ezt lehet tudni a keddi szörnyű esetről

Kalapács József bejelentését újjonga fogadta a közönség