in

Ma is lesz Ridikül – íme a január 28-ai tartalom, vendégnévsor

A műsor január 28-án 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Életünk mérföldkövei!

“Ha nem vagy kész változtatni életeden, nem lehet segíteni rajtad” – írta Hippokratész. Valami hasonlót gondolhattak mai vendégeink, akik bátor emberek. Hiszen a megfelelő pillanatban nemcsak felismerték, hogy válaszúthoz érkeztek, hanem át is merték lépni önmaguk határait. Vagy csak egyszerűen nem kerülték el életük következő, nehéz kihívását. Négy különböző, de példaértékű élettörténet, párhuzamokkal. Erről mesél Drávucz Rita, Dr. Baritz Sarolta-Laura nővér, Kertész Zsuzsa és meglepetés férfi vendég.

Kertész Zsuzsa, bemondó, riporter, pszichológus, coach, tréner. Gyermekkorában minden érdekelte őt. Az a bizalom, amit környezetétől kapott, nagyon sokat számított Zsuzsának. Rádióban és a televízióban is egyaránt dolgozott. Véleménye szerint, amikor jön a változás, több lábon kell az embernek állnia. S, ha nem ragaszkodunk görcsösen ahhoz, amiben éppen vagyunk, sokkal könnyebben megoldódnak a problémák. Minden álma az volt, hogy a Táncdalfesztivált csinálhassa, de eközben jött egy kis pocaklakó. A sors fintora az volt, hogy abban az évben a Táncdalfesztivál elmaradt.

Drávucz Rita, háromszoros olimpikon vízilabdázó általános iskolában úszott, utána jött csak a vízilabda. Mivel az úszó szakosztály megszűnt, barátnői hívták át vízilabdázni. Családjukban nem volt sportoló, õ az egyedüli. Az élsport abbahagyása az õ döntése volt. Rita szerint nyitni kell a kapukat ahhoz, hogy mindig legyen hova lépni.

Dr. Baritz Sarolta Laura OP, Domonkos rendi szerzetes, közgazdász a matematikát nagyon szerette, de nem tudta azt, hogy közgazdász akar lenni. Kitűnő tanuló volt, szeretett is tanulni. A zenei pálya felé is kacsingatott. Később közgazdászként sikereket ért el, megvolt mindene, mégis úgy érezte, hogy elveszett az életének az értelme. Üzletkötőként rengeteget utazott, rengeteg embert megismert. Édesanyja betegsége és halála után a hitélet jobban előtérbe került.

Szólj hozzá!

Dióssy Klári megszólalt: “Jakupcsek Gabi sok sikert kívánt nekem”

Kertész Zsuzsa újra képernyőn és beszél a nagy álmáról