in

Ma is lesz Ridikül – íme a január 7-ei tartalom

A műsor január 7-én 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Kiégés – elkerülhetetlen?

Brózik Klára, színésznő, tréner hét évig volt egy napi sorozat főszereplője. Azt mondják, hét évente váltani kell, ez a váltás az õ életében is bekövetkezett. A pszichés tünetek mellett fizikai tünetek is megjelentek. Úgy érezte minden más sokkal jobban számít, mint saját maga. Klára szerint a fásulás a kiégés kezdeti stádiuma. Amikor úgy érezte, hogy más irányba szeretne elmenni, elkezdett egy másik “lábat” növeszteni. Szerencsére, munkatársaival meg tudta beszélni azt, hogy a sorozat karaktere és õ is kezd fáradni.

Gáspár Judit, beszédtechnika tanár, multikulturális tréner és szerkesztő. Már szerkesztőként is érdekelte õt ez az új téma, így ebben a témában forgattak egy filmet. 2007-2008-.ban történt ennek a felvétele, amikor még nagyon kevés szakirodalom dolgozta fel a kiégés jelenségét. Úgy gondolja, ha egy sportoló pszichológussal dolgozik az sokkal elfogadottabb, mint más szférában a pszichológussal való együttműködés.

Babos Tímea, Magyarország jelenlegi legjobb teniszjátékosa, aki a Nemzetközi Nõi Teniszszövetség kétszeres torna gyõztese. 19 éves volt, amikor felütötte a fejét a kiégés jelensége. Mindig egy mosolygós lány volt, majd egy labilisabb időszakban nézeteltérései lettek a környezetével. 2012-es gyõzelme következtében mentálisan nem állt készen a siker feldolgozására, így ezt egyre több vereség követte. Sportolóként nagyon fontos, hogy olyan csapat álljon mögötte, akire támaszkodhat. Többször megingott pályája során, de ezeket az akadályokat sikerrel vette.

Szólj hozzá!

Újabb rossz hírt közölt az Edda Művek

Zsigmond Vilmosra emlékezik az RTL Klub