in

Ma is lesz Ridikül Jakupcsek Gabriellával – íme a január 12-ei tartalom

A műsor január 12-én 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Ezek a mai fiatalok!

Az Y és Z generáció a nagybetűs élet küszöbén. Életüket átszövik a közösségi hálón keresztül ápolt barátságok. Az interneten is igyekeznek kialakítani profiljukat, megosztják életük meghatározó pillanatait a nagyvilággal. Hogyan építenek álmokból sikert? Mi motiválja őket? S mi a véleményük a saját korosztályukról? Mik az előnyei és mik a gyengeségei ennek a generációnak? Válaszokat kapunk Galán Angélától, Rókusfalvy Lilitől és Rátonyi Krisztinától. A meglepetés férfi vendég szerint a mai fiatalok életében nagy szerepet játszik a megfelelési kényszer.

Rátonyi Krisztina, műsorvezető szerint kitolódott a végleges döntés afelől, hogy mik is akarunk lenni – s a szülők is ezt jól tolerálják. Gyermekként véletlenül került az Operába, ahol elõször egy darabban, majd év végére 6-7 darabban is játszott. Idővel azonban kezdtek elmaradozni a biztató visszajelzések. Mindeközben a tévében is dolgozott gyerek-mûsorvezetõként, ami mindaddig kiegészítésként szolgált. Később ez az arány megfordult, s ez utóbbi kapott nagyobb hangsúlyt. S végül ez lett az õ útja.

Galán Angéla, műsorvezető, Junior Príma-díjas televíziós újságíró óriási patchwork családban él, heten vannak testvérek. Angéla szerint nem egyszerû fiatalon azzal szembesülni, hogy amit valójában magunkról gondolunk lehet, mégsem van az úgy. A mai generációnak azért nehéz egy irányba mennie, mert óriási a választék, s ez annál jobban bénít minket.

Rókusfalvy Lili, az ‘Én vagyok itt’ műsorvezetője gyermekkorában folyamatosan a színpadon szeretett volna lenni. Véleménye szerint az õ generációjában nagyon nagy a szabadság, s nagyon sokan ebbe zavarodnak bele. Öt éves korában a tánc felé mozdult el, kilenc évesen bajnoki címet szerzett versenytáncból, majd 13 évesen megállapították az orvosok, hogy tönkre ment a csípője és soha többé nem táncolhat. Azonban mégsem tudta abbahagyni, és végül 19 évesen lépett csak ki a társulatból. Mindig határozott volt a jövőét illetően, azonban az egyetemi évek alatt õ is megélte a nagy szabadságot, így egy kis időre elvesztette a céltudatosságát.

Szólj hozzá!

David Bowie halála – több világsztár megható nyilatkozata

40 éve hunyt el Agatha Christie