in

Ma is lesz Ridikül Jakupcsek Gabriellával – íme a január 15-ei tartalom

A műsor január 15-én 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Fejben dől el!

Azt mondják, hogy ha kemény, sorsfordító helyzetekbe kerülünk, semmi sem számít: csak az, hogy higgyünk benne. Sokszor halljuk azt az intelmet, ha éppen valamit feladni készülünk, hogy minden fejben dől el. Hozzáállásunk függvénye a sikerünk mértéke. Természetesen beszélhetünk tehetségről és szerencséről, de sokszor a tudatosság és az eltökéltség a magyarázat mindenre. Mai beszélgetőtársak lesznek Kökény Bea, Gyömbér Noémi és Varga Diána. Meglepetés férfi vendégünk szerint sokunk elhiszi azt, hogy semmiben sem jó.

Kökény Bea, olimpiai ezüst- és bronzérmes kézilabdázó mindig szeretett volna valamiben a legjobb lenni. A legapróbb feladatokban is a kihívást látta. Például egy papírgyűjtés során is a legtöbb papírt szerette volna gyűjteni. Úgy látja, a mai gyerekekre a kudarckerülés. a jellemzés Bea pozitív stresszt mérkőzés előtt él át, azonban amikor felmegy a pályára, mindez elszáll. Szerinte optimistáknak kellene lennünk, és az emberekhez is pozitívan kellene állnunk.

Varga Diána, gyermekagykontroll-oktató, az Aranyanyu-díj döntőse. Gyermekkorában nagyon fontos volt számára a visszacsatolás, mivel önbizalomhiányos kislány volt. Mindig arra figyelt, hogy találjon a környezetében egy motiváló embert, egy példaképet, akire fel tudott nézni. Véleménye szerint a mai gyerekek a kudarcról azt gondolják, hogy hiba. Van erre egy optimista mondás, mely szerint “nincsen kudarc, csak késleltetett siker”. Diána szerint meg kell élnünk a kudarcokat, át kell engednünk magunkon azokat.

Gyömbér Noémi, sport-szakpszichológus mindig azt kereste, hogy hol tudna fejlődni. Felgyorsult a világ, teljesítményközpontúvá válik minden. Azonnali eredményeket szeretnénk, rögtön látni akarjuk a munkánk gyümölcsét. Be kellene látnunk, hogy nem lehetünk mindig pozitívak. Úgy gondolja, ha elkezd izgulni, akkor számára fontos dolog fog történni. Noémi abban kitartó, ami õt nagyon érdekli, s azért nagyon sok mindent képes megtenni.

Szólj hozzá!

Újabb részletek David Bowie búcsúztatása kapcsán

Így búcsúztatták el Benkó Sándort