in

Ma is lesz Ridikül – íme a március 3-ai tartalom, vendégnévsor

A műsor március 3-án 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Minden okkal történik.

“Vannak emberek, akik több pofont, több akadályt kaptak az élettől, olyanokat, amiket a legtöbb esetben nem tudtak befolyásolni. Bámulatos ilyenkor az, ahogyan erőt adnak másoknak és maguknak is. Ők azok, akik erejükkel és bátorságukkal példát mutatnak. Vendégeink tanulságaikról mesélnének, hogyan élték át a kisebb-nagyobb pofonokat, hogyan álltak fel utána, és mi a boldogságuk mozgató ereje? Történeteit, tanácsait, tapasztalatait megosztja velünk Tóth Vera, Judy, Prof. Dr. Bagdy Emőke és meglepetés férfi vendégünk. ” – áll az ajánlóban.

Tóth Vera, Artisjus-díjas énekesnő szerint a közhelyekre szükségünk van. Van igazság abban, amit oly sokszor mondunk egymásnak, s nem hiába alakultak ki ezek a mondások. Vera életében ún. deperszonalizációs szindróma lépett fel. Olyan volt, mintha álomban lenne, kívülről látta saját magát. 13 hónapon keresztül ebben a búrában élte az életét. Pszichológus segítségével tudott ezen túljutni. Véleménye szerint az élet értelmét elveszíteni a legrosszabb dolog, ami történhet egy emberrel.

Judy, a Groovehouse együttes énekesnője szerint a tragédiákat meg kell élni, ennek van egy folyamata, amin végig kell menni. Az ember egy-egy ilyen után elõször azt érzi, hogy “mindennek vége”, majd ezután jelentkezik egyfajta önsajnálat, s csak a harmadik szakaszban kap egy hatalmas erőt, amikor azt tudja sugallni a külvilág felé, hogy “nehogy már nekem ne sikerüljön!” Balesete után tükröt semmiképpen sem akart a lakásban elhelyezni, mert úgy érezte, hogy túl közeli volt az az emlék, hogy milyen volt régen és milyen lett most az arca. Szerencsére most már nincs önértékelési problémája, sikeresen megküzdött ezzel az óriási kihívással.

Prof. Dr. Bagdy Emõke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervizor, a pszichológiatudomány kandidátusa. Véleménye szerint a katasztrófa pillanatában megáll az idő. Ennek feldolgozása egy folyamat. Viktor Frankl, pszichológus mondta azt egyszer: “A szenvedésnek akkor van értelme, ha általa más ember leszel.” A szenvedély olyan, mint a gyémánt. Megpróbálod a szénből a lehető legjobbat kihozni. Nagyon fontos kihangsúlyozni azt, hogy ez egyedül nem megy. Kapcsolatból születünk, kapcsolatokból kapjuk az erőt, s így, ehhez is társakra van szükségünk.

Szólj hozzá!

A rendőrség most adott tájékoztatást a pofátlan esetről

A budapesti színház rossz hírt közölt: március 11. fontos dátum lett