in

Ma reggel hunyt el Szula László, színész

Hosszan tartó súlyos betegség után kedden reggel elhunyt Szula László, a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze.

Szula László 1966. január 26-án született. Végzős kora óta a kaposvári színház tagja. Többek között a nemrég a POSZT-ra is meghívott Bányavakság című előadásban is játszott.

Egyik legemlékezetesebb alakítását Eddie Carbone szerepében nyújtotta Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjában éppen tíz éve, de felejthetetlent nyújtott a Paravarieté Buflakár Bélájaként is, amikor eljátszotta a Nagy Senkit. Egy magával teljesen ellentétes karaktert…

Szula Lászlót a Csiky Gergely Színház saját halottjának tekinti, temetéséről intézkednek.

Utolsó szerepe a kaposvári színház Szerelem című előadásában volt,  a bemutatót február végén tartották. Előtte vendégként az egyik főszerepet játszotta a Pécsi Nemzeti Színház Becsvölgye című előadásában.

“Engem leginkább az a valahány négyzetméter deszka érdekel, meg a félhomályos takarás – a világtól persze nem lehet elszakadni, muszáj figyelni. Egyébként máig nem értem, hogy a színház nehezen megélhető korszakában miért nem akart senki Hamletet, Peer Gynt-öt, vagy legalább királydrámát rendezni. Egy jó politikus színház szakszerűbb, és forradalmibb lett volna, mint az a néhány közéleti megnyilvánulás, amiben persze sok okosság volt, de már akkor is lehetett tudni, hogy végső soron hiábavaló. Mi, színészek eljátszottuk volna, ha lett volna, aki megrendezi. Általában is azt gondolom, hogy a politikai elemzések, viták, petíciók sokkal kevesebbet mondanak a lényegről. Ráadásul egy jó előadás élmény is, hogy ne mondjam, szórakoztatja az embert” – mondta egy korábbi beszélgetésen Szula László.

Szólj hozzá!

“soha nem jöttek vissza” – Vujity Tvrtko így emlékezik a tragédiára

A Bagi Nacsa Show vendége Törőcsik Mari lesz