Majális 2019: május elsejei események Pécsett

Hirdetés

Majális 2019: május elsejei események Pécsett.

Családi majális a pécsi Balokány-ligetben – Balokány-liget

Kezdés május 1. 10 óra

“Délelőtt 10 órától egészen este 6-ig várják az érdeklődőket színes zenés és táncos produkciókkal, állatsimogatóval, kreatív foglalkozásokkal, különböző játékokkal a szervezők.”

Programok itt.

PÉCSIKÖZGÁZ MAJÁLIS 2019 április 30-án a Pécsi Tudományegyetemen.

A PEN után, de még a vizsgaidőszak előtt (remélhetőleg csodaszép időben) mi jobb dolga lenne egy egyetemistának, mint a Közgáz udvarán chillelni a haverokkal és közben enni, inni egy jót?🍺🍔😎
A Diákszervezetek finomabbnál finomabb étkekkel és itókákkal várnak majd benneteket. 😜
Kóstoljátok végig a kínálatot és azért remélhetőleg egy-egy beerpong is belefér majd…🍺🏓

Falatozni kajakupon ellenében tudtok majd, melyet aznap a HÖT Standnál tudtok megvásárolni 200 Ft/db áron. 💸

Pécsi kika majális – programok kicsiknek és nagyoknak

2019. május 4-én és 5-én, május első hétvégéjén majális a pécsi kika áruházban – szombaton és vasárnap 10.00-tól 18 óráig
Az áruház szombaton 10.00 – 20 óráig, vasárnap pedig 10.00 – 19.00-ig a szokásos nyitvatartási időben várja a vásárolókat.

Kapcsolódjon ki az egész család!
Helyszín: KIKA PÉCS – 7634 Pécs, Makay István út 7.
Az első májusi hétvégén a pécsi kika vásárlókat szórakoztató programokkal várjuk!

Kézműves vásári kavalkád az áruházban: pécsi és környező falvak kézművesei árusítják termékeiket: mézet, gyümölcssajtokat, tökmagolajat, kecskeszappant, bőrdíszműves termékeket, üveg és népi ékszereket, fajátékokat.

A pécsi kika áruházban és a parkolóban szuper programok várják a gyerekeket és kíváncsi felnőtteket május 4-én és 5-én.

A kicsiket játékpark várja a parkolóban, lesz meseóra, és csoki kóstoló is. A nagyobb gyerekeket és felnőtteket grillbemutatóval – és kóstolóval, csokoládé kóstolóval és csoki-ismerkedő workshoppal valamint borkóstolóval várjuk. Mindkét napon helyi tánccsoportok fellépése tarkítja a programokat.

Szombaton 10 órától 14 óráig a Rádió 1 Pécs az áruházból jelentkezik.

Hirdetés

Meghívunk egy grill bemutatóval egybekötött grill kóstolóra a pécsi kika áruház parkolójában 2019. május 4-én, szombaton 11 órától 15 óráig. Az idelátogatók megismerkedhetnek a Landmann gyártmányú gáz és faszenes grillekkel, elleshetik a grillezés fortélyait és megkósolhatják a frissen sütött ételeket.

A csokoládé szerelmeseinek tart csoki kóstoló workshopot a pécsi Yokka desszertműhely (www.yokka.hu) – a gyerekek megismerkedhetnek a kakaóbab feldolgozásának menetével, a kakaóból készült termékekkel és kóstolhatnak 6 különböző csokoládéból. A csoki kóstoló szombaton és vasárnap is várja a pécsi kika emeletén az édesszájúakat.

A felnőtteket Belward borkóstolóval várjuk az emeleten: A Belward Pincészet szőlőit a Pécsi Borvidéken, Hásságyon műveli, ahol már 1058 óta termelnek szőlőt. A terület a Dunántúl dombos-hegyes éghajlati körzetébe tartozik melynek klímája és időjárása szélsőségektől mentes szubmediterrán jellegű. Szőlőtalajára a löszös, kötött erdőtalaj (barnaföld), és vörösagyag tartalom jellemző. Az évi napfénytartam 2060-2080 óra, mindez kiválóan kedvez a minőségi Belward borok készítéséhez. www.belward.hu

Alíz meseórája szombaton 16 órakor lesz: „Könyvből kélt Napocska“ címmel: mesejáték dalokkal: a játékmester egy képzeletbeli kirándulásra hívja a közönségét: vidám, de próbákkal teli útra visznek magukkal egy minden jóval megrakott, képzeletbeli tarisznyát és egy varázskönyvet. Időközben virágot ültetnek, vagy szüretelnek (évszaktól függően), árkot ugranak, farkast itatnak, és varázsigéket énekelnek. Mindezt a magyar népi hagyomány nyújtotta kincsek segítségével. A gyerekek okosodnak: mondókát tanulnak, népi hangszerekkel ismerkednek (koboz, citera, furulya, körtemuzsika, dob), énekelnek, táncolnak. A jól megérdemelt, kicsiny ajándék sem marad el a végén!

Vasárnap 10 órakor Dúdoldával kezdünk: A titokzatos Dúdolda-zsákokból fokozatosan kerülnek elő újabb és újabb eszközök, hangszerek, melyeket közösen kipróbálunk, majd visszateszünk a helyére. A szülőket, nagyszülőket is bevonjuk a közös tevékenységbe. Ritmusjátékozunk, körjátékozunk, menetelünk, labdázunk, ugrálunk, ölbeli játékozunk, számolunk, tornyot építünk, miközben felcsendülnek a kedvenc dalok és versek. Nem csak ismert gyermek- és népdalok, hanem saját megzenésítések is és egy-egy klasszikus darab is megszólal a gitáron. www.dudolda.hu

Vasárnap 11.30-tól 13.30-ig sakk szimultán játék Jeszenszky József mesterjelölt sakkozóval!
Szimultán: egy időben, egyszerre több sakktáblán történő játék.
József már több világbajnokságon és világeseményen csillogtatta meg tudását, emellett már több mint 2500 szimultán játszmát játszott, köztük többet vakon is! Szimultánban a csúcsa Pécsett, a Paulus Café dísztermében volt, ahol 51 táblán játszott egyszerre a résztvevőkkel. Jelenleg kedves párjával és 2 éves kisfiával él, Pécsett.
A KIKA Családi Napon, a gyerekektől egészen a felnőttekig, bárki beülhet ellene játszani! Gyertek el és győzzék le Őt élőben 13:30-tól! ”
A nyertes játékos a Kika áruház jóvoltából egy ajándékcsomagot kap!
Szombaton és vasárnap is helyi táncosok lépnek fel a kikában: Pécsi Sport Nonprofit ZRT/ Aerobic bemutató/, Aranyszalag Egyesület /Ritmikus gimnasztika/, Kozármisleny, /Látványtánc/, Pécsi Vasutas Művelődési Ház/Szenior Örömtánc/ és az ANK/ Tánc iskola és Józsa Gergely néptánccsoportja lép fel.

Mitsubishi autó kiállítás a parkolóban, anyák napi fotósarokkal várunk mindenkit, aki anyukájával készítene egy szuper szelfit.

Korosztályi ajánlás: 3–99

 

Hirdetés
Hirdetés

Szólj hozzá!