in

Majális a Tabánban 2016 – íme a fellépők névsora

Az évek óta hagyományos Tabán Fesztivál május elsején kerül megrendezésre. A koncertek 15.00 órakor kezdődnek.

A Tabán a Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület nagy történelmi múlttal dicsekedhet, emellett a nagy tágas park az 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne lett. A minden évben megtartott Május 1-i koncertek hagyománnyá váltak, az évek folyamán fellépett itt a „nagy generáció” összes képviselője. Sajnálatos, hogy a Fesztivált a 80-as évek végén, 90-es évek elején szüneteltették.

A hagyományt a Rózsa Records 1997-ben újította fel. A folyamatosság megőrzése mellett, azóta is minden évben megrendezi a Május 1-i Tabán Fesztivált.

A Fesztivál mára ismét kivívta magának azt a rangot, amelyet a 70-es években jelentett a magyar könnyűzenei életben. A ”nagy öregek” mellett, mindig szerepet kapnak, fiatal zenekarok is, ennek hatására a fiatalabb korosztály megismeri az előző generáció zenéjét és a helyszínre kilátogató idősebb korosztály bepillantást nyerhet a mai zenei életbe. A közönség széleskörű érdeklődését figyelembe véve a könnyűzene közkedvelt előadói léptek fel, így fiatalok és idősebbek, lágyabb dallamokat és rockosabb zenét kedvelők is láthatták, hallhatták kedvenc magyar előadóikat. Elmondható, hogy a Fesztivál a magyar könnyűzenei élet különböző generációinak találkozó helye, ahol rangot jelent fellépni.

Az elmúlt években körülbelül negyedmillió ember jött el az ország több pontjáról a rendezvényekre. Mivel a koncertek ingyenesek, anyagilag nem terhelik meg a családok pénztárcáját, így minden érdeklődő részese lehet az igényes magyar élőzenének.

Íme az idei program:

Pribojszki Mátyás Band 15:00
Török Ádám és a Mini 16:10
Beatrice 17:20
Karthago 18:35
EDDA Művek 20:00

Szólj hozzá!

Rendőri segítséget kért a mentős – ez lett a vége az esetnek

Tragikus hírt közölt a MÁV április 29-én