in

Március 11-én hunyt el a magyar tévés – 62 éves volt

Március 11-én hunyt el Gyulai István sportriporter, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára.

Gyulai István, a magyar sport televíziózás egyik legnagyobb alakja volt. Ahogy a szovjet jégkorong fénykorában a Petrov-Mihajlov-Vikulov trió, úgy a Magyar televízió sportosztályán a Vitray-Gyulai-Knézy hármas volt meghatározó.

Gyulai István (1943-2006) atléta volt. A Budapesti Honvéd, majd a BEAC sprintereként összesen 28 magyar bajnoki címet szerzett. 1961 és 1969 között tagja volt a magyar atlétikai válogatottnak. Az 1963-as Porto Alegre-i (Brazília) Universiádén aranyérmet, míg a 1965-ös budapesti versenyen ezüstérmet nyert a 4x400m-es váltóval, 1964-ben pedig egyéniben is indult a tokiói olimpián – írja róla a Magyar Nagydíj hivatalos oldala.

Hihetetlen nyelvérzéke volt. Az angol, német, orosz, francia, olasz és spanyol nyelvet beszélte. Talán valamelyik olimpiai tornaversenyén fordult elő, hogy a közvetítőállás mellett sétált a kilencszeres olimpiai bajnok úszó, Mark Spitz. Gyulai leültette és készített vele olyan interjút, amit a ma oly népszerű „stand up” műfajában is díjaznának. Spitz később azt nyilatkozta, hogy nem tudja honnan volt ennek a fickónak ennyi információja róla. (Az úszás akkoriban Knézy sportága volt. A szerk.)

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) munkájában 1984-től kezdve vett részt, amikor beválasztották a legfelső döntéshozó testületbe, az IAAF tanácsába dr. Sír József helyére. 1991-ben a tokiói világbajnokságon a szövetség akkori elnöke, az olasz Primo Nebiolo felkérte, hogy vállalja el a szervezet főtitkári posztját. November 16-án igent mondott, ám eleinte azt hitte, hogy az IAAF főtitkári státusza a sportriporteri munkájával párhuzamosan is végezhető.

Sokat ingázott London és Budapest között

Hamar be kellett látnia, hogy a kettő együtt nem megy – mindkét feladat teljes embert kíván. És bár sokat ingázott London és Budapest között, el kellett döntenie, mit választ. Az atlétika nyert.

Az itt eltöltött évei alatt jó munkakapcsolatot alakított ki a világ számos sportvezetőjével, és szoros ismeretségben állt olyan nagynevű nemzetközi sportdiplomatákkal is, mint Juan-Antonio Samaranch, Jacques Rogge, Szergej Bubka vagy Lord Sebastian Coe.

A 2011-ben életre hívott Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői az elmúlt években világsztárokat tudtak Magyarországra csábítani. Járt már a versenyen Yohan Blake (JAM) Kim Collins (SKN) Warren Weir (JAM) Bohdan Bondarenko (UKR) Tianna Bartoletta (USA) és még sorolhatnánk.

Szólj hozzá!

Elhunyt a neves rockzenész – zenésztársa nyilatkozott

Ma 70 éves Liza Minelli – köszöntsük egy remek videóval