in

Megérkezett hozzá a mentő, aztán nem várt dolgot tett

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy kecskédi férfival szemben, aki a mentőszolgálat munkatársát bántalmazta Kisteleken.

A sértett könnyű sérülést szenvedett.

Kistelek belterületén egy erősen ittas személyt láttak el a mentők 2016. március 18-án 18 óra körül. A 27 éves férfi a kezét is elvágta, ezért a mentőszolgálat munkatársai egészségügyi intézménybe akarták szállítani.

A gépkocsiba beszállva K. Árpád ellenálló magatartást tanúsított, majd szállítása során a járműben tartózkodó mentőtisztet megrúgta. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A bejelentést követően a kiérkező rendőrök a kecskédi férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A Kisteleki Rendőrkapitányság K. Árpád ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett eljárást.- közölte a police.hu.

Szólj hozzá!

Elhunyt az Európa-bajnok magyar sportoló

Pohl Mihály: “Látták rajtam, hogy nem érzem magam jól”