in

Meghalt Demján Sándor

 Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember – közölte a Gránit Pólus az MTI-vel kedden.

Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte. Pályája során számos cég létrehozásánál bábáskodott: 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása.

Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat.

Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára.

A hazai kultúráért, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.

Demján Sándort március 26-án, hétfőn érte a halál, temetésével kapcsolatban később intézkednek.

Demján Sándor jelentősebb projektjei

Korda Sándor Filmstúdió
Esplanada (Bukarest)
Duna-Pest Rezidenciák (Budapest)
Nemzeti Színház (Budapest)
Hilton Budapest WestEnd (Budapest)
Polus City Center (Pozsony)
Polus Center (Kolozsvár)
Szilézia City Center (Katowice)
WestEnd City Center (Budapest)
Stratégiai Fejlesztő Központ Alapítvány
Demján Sándor Alapítvány
K&H irodaház

Szólj hozzá!

Szinetár Dóra hivatalos oldalán kért segítséget: “…én továbbra is bízom az emberekben…”

DJ Dominique hírességekkel együtt segített a KézenFogva Alapítvány pártfogoltjának