in

Megható dallal búcsúzik Sipos Tomi barátjától – “Jó utat Zolika!”

Az Irigy Hónaljmirigy tagja, Sipos Tomi Az élet írja át dalát Ambrus Zoli emlékére ajánlja.

“Ez a dal a szólólemezem lezáró dalának íródott, de a közelmúltban elhunyt barátom, kollégám emlékének ajánlom mély fájdalommal és nagy szeretettel!
Jó utat Zolika! Vigyázz ránk fentről!!”
– közölte SIpos Tomi a dal felvezetőjében.

Ambrus Zoltán a budapesti János Kórházban született, szülei egyedüli gyermekeként. Édesapja fiatalon versenytáncolt, majd repülőgép-mechanikusként dolgozott a tököli repülőtéren, édesanyja kartográfus volt. Ő maga az általános iskola elvégzése után, a középiskolában műszerészi tanulmányokat folytatott. Első gitárját Csehszlovákiában vette, s nem sokkal később barátaival megalapították első együttesüket.

Először a Primula zenekarban játszott, majd a katonaság előtt a Légióban, később pedig egy időre az Árkádok tagja lett. Az Irigy Hónaljmirigy 1990-es megalakulásától fogva mintegy másfél évtizeden keresztül a csapat állandó tagja volt, paródiákat írt és a zenekar fellépéseit szervezte. Szilfid testalkata, arckifejezésének viszonylag lágy vonásai miatt különösen jól parodizált női előadókat, közszereplőket.

2005. december 27-én egy jeges útszakaszon autóbalesetet szenvedett, koponyatöréssel vitték kórházba, felépülése hosszú ideig tartott. Mivel agyi beszéd- és mozgásközpontja is megsérült, igen sok mindent újra kellett tanulnia. Feleségétől 18 év után elvált, két gyermek édesapjaként.

Az Irigy Hónaljmirigyből kivált, 2012-ben az Alcohol együttes gitárosa lett.

Ambrus Zoltán hosszan tartó súlyos betegsége után 53 éves korában 2019. július 7-én hunyt el egy fővárosi kórházban.

Szólj hozzá!

Ez volt a tévében 1975. július 17-én

Így folytatódik a Barátok Közt 2019. július 18-án