in

Megható sorok! Bajor Imre barátja így emlékezik

Idén márciusban lett volna 59 éves Bajor Imre – a színész barátja Gálházi László tavasszal tette közé emlékezését.

Március 9.-ét nem lehet elfelejteni! 1997-et írtunk. Akkor még igazi nagynevű művészekkel dübörgött a Vidám Színpad. Nehéz lenne most olyan sztárművészt mondani, akivel ne léptem volna fel közös műsorban. De annyiszor és az önálló estjeinek közreműködőjeként, mint Bajor Imrével, nem volt jellemző. Imre megtisztelt azzal, hogy a humoros bűvészműsoromon kívül két tucatnyiszor előadhattam vele Ihos József barátunk fergeteges humorú írását, az “Ede bácsit”. Ott alá kellett dolgoznom az Imrének és felépíteni a sztorit, hogy a poénja a legnagyobbat durranjon. De 1997 március 9.-én nem volt előadás a Vidám Színpadon és haknink sem volt. Mégis, vagy 50 ismert színész, zenész, közéleti személyiség jelent meg a színház első emeleti néző társalgójában, a két büfé között. De jelenvoltak a műsoraink szervezői is: Liliom Károly és Pálfi Péter is.

A Juszt László dobolt, Imrének mindenkihez volt egy jó szava, poén formájában. Ez volt a 40. születésnapja. Rá egy évvel valahol Kecskemét környékén léptünk fel. Ráadásul 2 előadásunk volt. Hazafelé az olasz rendszámú kis Lancia Delta integrale kocsimmal jöttünk. Az Imre nem értette, hogy miért vezetek olyan gyorsan. Szerette a nyugodt vezetést. De aznap ez nem ment. Nagy meglepetés készülődött! Amikor hazaértünk Dunakeszire, az Imre házába, mindenhol sötét, sehol senki. Megkért, hogy kísérjem be, hátha segítenem kell, ha baj történt. Amikor beléptünk az óriási hallba, a villany hirtelen fel és vagy 80 kollégája, barátja köszöntötte Imrét harsányan! De mivel tartottam a szám, azért még hátraszólt nekem mosolyogva. -“Lacikám! A kurva nénikédet”! :). . .. . .

A fenti 2 születésnapi sztorit kiragadtam a sok közös élmény közül. Láttam a két gyermekét, a Lilit és a Marcit egészen a születésük után, majd néha már nagyobb gyermekként. Azt is megúsztam, amikor sorban kérték egy télapó rendezvényen, hogy mutassak sok sok bűvésztrükköt. Vajon ha ma nem csak a virtuális születésnapját ünnepelhetnénk az Imrének, mennyi szeretetet kapna? Azt hiszem erre könnyű a válasz: Mindent, ami kapható! . . Boldog virtuális Születésnapot kívánunk Imikém! Mindenki, aki valaha ismert és szeretett!

 

Szólj hozzá!

Hajdú Péter mosolyogva pózolt a világsztárral

Hihetetlen, hogy ilyen megtörtént Budapesten – még több ilyet szeretnénk