in

Meghitt eseményen gyűjtenek adományokat a KézenFogva Alapítványnak

Adományokat gyűjtenek a KézenFogva Alapítvány Pár- és Családterápiás Szolgáltatásának

Kézen Fogva a Családokért!

Nem mindennapi eseményre hívja az érdeklődőket a KézenFogva Alapítvány Pár- és Családterápiás, Konzultációs Szolgáltatása. Ezúttal a vendégek értékes előadást kapnak, és az év egyik legszebb időszakában, advent idején egyben adományoznak is egy jó ügy számára. December 13-án„Téli mesék: mese-est felnőtteknek” címmel meghitt hangulatot varázsolnak a közönségneka szolgáltatás munkatársai, az eseményráadásul adománygyűjtés is egyben a szolgáltatás javára.

Mesék az ajándékozásról, az ünnep öröméről, az adásról, elfogadásról, a kérés erejéről.Mert adni jó, és elfogadni is kell tudni, az ajándékozás lehet öröm és ünnep. Mesék a világ minden tájáról a szeretetről, az életről!Vaskor Gréta, család- és meseterapeuta december 13-án, 18.00-tólvárja a vendégeket, a Három Hét Galériában, az est folyamán hangtálakkal közreműködik:Pető Zsuzsa.

A KézenFogva Alapítvány közel öt éve azon dolgozik, hogy azok a családok, akik sérült gyermeket nevelnek, akiknek valamely tagja valamiben akadályozott, könnyebben megküzdjenek a mindennapok kihívásaival, könnyebben szervezzék az életüket. A hivatásukataz eddigi kapacitással szeretnék folytatni, hogy legyen továbbra is forrás arra, hogy családokkal, párokkal dolgozhassanak. Eddig pályázati támogatásból működött a szolgáltatás, most azért gyűjtenek, hogy minél több érintett családot, párt fogadhassanak továbbra is. Azért gyűjtenek, mert tisztában vannak vele, hogy mennyit tud mozdítani, erőt és megértést adni egy család- és párterápiás vagy konzultációs folyamat.

A szolgáltatás munkatársai azért dolgoznak, hogy a családterápia eszközeivel segítsék őket:  hogy megérthessék, feldolgozhassák a problémákat, és ha kell, változtassanak az életükön, a szemléletükön. Munkájuk hiánypótló: a fókuszt leveszi a sérült családtagról és a család/párkapcsolat rendszerével, belső dinamikákkal dolgoznak. Együtt, kis lépésekben, kézenfogva.Most itt a lehetőség, hogy segítsünk a családoknak!

Az adománygyűjtő oldal:

http://kezenfogvamozdulunk.hu/kezen-fogva-a-csaladokert/

„Téli mesék: mese-est felnőtteknek”- december 13. 18.00 – Három Hét Galéria

Ajánlott hozzájárulás: 2.500Ft

Kiemelt hozzájárulás: 5.000Ft

Családi ár: 7.500Ft

A hely korlátozott volta miatt regisztrálni szükséges:https://forms.gle/DLcuvQY3EKff8qkC6

– Közel 60 család járt nálunk az elmúlt években, eddig pályázati támogatásból működött a szolgáltatás, a csapat tagjai a főállásuk mellett vállalták a feladatokat, plusz konferenciákat, képzéseket. Az a célunk, hogy a megszokott kapacitással folytathassuk munkánkat, hogy a következő évben is legyen forrás a családok fogadására, a közös munkára.Szeretnénk továbbá elérni, hogy minél több érintett család- és pár megtapasztalhassa, nincsenek egyedül a nehézségeikkel, hogy van továbblépés, hogy van még erő, forrás a családban!Kapcsolódó eseményként találtuk ki a Téli mesék felnőtteknek – Vaskor Gréta meseestet. A határidőként 2019. december 31-et jelöltük meg, célkitűzés pedig 1 000 000 Forint – mondta a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője, Pordán Ákos.

Hogyan segíthet?

A Kézenfogva Mozdulunk oldalán bármely csapattag lapján a „Támogatom!”gomb megnyomásával felajánlhat egy tetszőlegesen meghatározott összeget.

Vaskor Gréta felnőtteknek szóló meseestjén való részvétellel:

https://www.facebook.com/events/998165223858066/

Szólj hozzá!

Republic – Esős évszak

Dolhai Attila szőkét akart, aztán….