Megjelent Z. Kiss Adrienn megható könyve:
A szeretethez nem kellenek szavak – egy autista kisfiú hétköznapjai
Megrendítő módon és egyben humorral vezeti be az olvasókat Z. Kiss Adrienn, pedagógus saját családja életébe. Megismerhetjük a három fiú – az édesapa Zalán, a nagyfiú Csongi és a kis Beni – hétköznapjait, az anyuka szemszögéből. A nagyobbik fiú autista, nem beszél, ám ugyanúgy szeret, mosolyog, rosszalkodik mint a többi gyermek. Ez a regény nem csak az ő története, hanem a Z. Kiss családé, és egy kicsit mindannyiunké. Hasznos segítség az érintett családoknak, akik autizmussal élő gyermeket nevelnek, és reményt ad mindenkinek, hogy az autizmust nem túlélni kell, hanem igenis, lehet vele együtt élni. Mert a szeretethez nem kellenek szavak. A könyvhöz CD mellékletet jár, amelyen Adrienn férje, Z. Kiss Zalán (Pokolgép gitárosa) Tulipános kert című dala hallható, amit az autizmus világnapjára írt. Minden könyv árából 500 forinttal támogatják az Autisták Védőotthonát, ami egy bentlakásos vidéki intézmény.
Az írónő a család történeteiből gyűjtötte össze a legmaradandóbbakat és legmeghatóbbakat, amelyek azokat a területeket mutatják be, ahol az autizmusban eltérések vannak/lehetnek: kommunikáció, étkezés, félelemérzet, alvászavar, stb. Hat éve diagnosztizálták a nagyobbik fiát autizmussal. Amikor kézhez kapták a hivatalos papírt az állapotáról, minden létező könyvet megvásárolt a témában, mert tudni szerette volna, hogy mire számíthat. Magyar szülőktől származó könyveket nem talált, és hiányolta, hogy igazi történeteket olvasson, olyanokat, amelyek bebizonyítják, hogy van élet a diagnózis után. Évekkel később, amikor otthon kellett maradnia a fiával, akkor a maga szórakoztatására fotókat készített a „24 órás” műszakról, amelyekhez később írni kezdett, hogy mi minden történik velük, amikor otthon vannak.
A történetek nem szomorúak, mint ahogy ők magunk sem. Tudnak nevetni magukon, és ez segít a mindennapokban. A könyv üzenete az, hogy fogadjuk el azt, amin úgysem tudunk változtatni, és találjuk meg a szépségeket.
– Egy éves volt a Csongi, amikor először vizsgálatra vittük. Amikor az ember kézhez kapja a diagnózist, akkor van egy sokk, egy hatalmas bizonytalanság a jövővel kapcsolatban. Nyilván akkor szomorúak voltunk, féltünk az ismeretlen „új világtól”, amibe belecsöppentünk. Nehézségek vannak, hiszen sokszor egyszerű dolgok is kifoghatnak rajtunk (például kiugrani a boltba kifliért). Egy betegségnél nem tudja elmondani, hogy mi fáj neki, hogy érzi magát, szóval sok olyan eset van, ami nehéz. Szerintem nagyon fontos, hogy ne gondoljuk azt, hogy a többieknek mindig minden könnyebb mint nekünk. Mindenkinek van nehézsége, bármilyen gyereket is nevel. Nekem az a taktikám, hogy este, lefekvéskor a jó dolgokat a napunkban újra „átfuttatom” az agyamon, akkor is, ha az csak a 2%-a a teljes napomnak – beszélt rendkívül pozitívan Z. Kiss Adrienn a kezdeti nehézségekről.
– Szerencsés vagyok, hogy Zalán a férjem. Ő igazi társ, aki ugyanúgy meg tud mindent csinálni a gyerekekkel mint én. Nem mondom, vannak bakijai, de mérhetetlenül szereti a gyerekeinket, és ez a lényeg. A programokat Csongi igényei szerint (a koncertnaptár összevetésével) szervezzük. Leginkább szabadtéri programokat szervezünk négyesben, hogy Csonginak minimalizáljuk a tömeg és zaj miatti feszültséget. A gyerekek kedvence a szombat délelőtti lovaglás, amit sose hagyunk ki – mondta az írónő, majd a regény hátterét mesélte el.
– Sokáig nem volt címe a könyvnek, pedig már régen dolgoztunk rajta. Csongor szülinapján egyszerűen beugrott ez a mondat. Valahogy azt éreztem, hogy minden benne van: hogy nem tud beszélni, benne van, hogy mennyire szeretjük, és az is, hogy minket mennyire szeret ő. Nem azért írtam, hogy hasznot húzzak a kisfiam autizmusából. Amikor az ismerőseim olvasták, azt mondták, hogy szerintük a sorstársaknak segítség lehet, ha látják, hogy más is ebben a cipőben jár, és mégis vidám tud lenni. Ugyanakkor azt is mondták, hogy azoknak, akik meg nem érintettek, szintén érdekes lehet, mert bepillantást nyernek a mindennapjainkba. Mivel ezek lebegtek a szemem előtt, innen egyenes út vezetett oda, hogy akkor viszont a nyereséggel támogassuk azt az alapítványt, amit az autizmus világnapján a Zalán zenéjével (Tulipános kert) és Vámos Robi rajzával is támogattunk. Itt tudjuk, hogy minden forintot súlyosan érintett gyerekek és felnőttek bentlakásos ellátására fordítanak.
