in

Megszervezték az első Tanyán élő családok országos találkozóját

Az egyedi rendezvényt a Szentendrei-szigeten található Tahitótfaluban rendezte meg a Magyar Családi Gazdaság és az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány. Az eseményre többek között a Bakonyból, Dunaszigetről, Bonyhádról, Gömörszőlősről érkeztek tanyán élő családok, de a Szentendre-Esztergom térségben külterületen gazdálkodó családok is nagy számmal vettek részt a programokon.

Az esemény kiemelt célja volt, hogy összehozza, bemutassa, és népszerűsítse a tanyán élő, gazdálkodó, termelő családokat, akik értékes ismeretekkel rendelkeznek életmódjuk, az őket ért kihívások, a környezeti hatások okán. A magyar hagyományos-tanyasi gazdálkodás múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a helyi termékek értékesítésének lehetőségeiről két tanya-fórumon, interaktív kerekasztal beszélgetés keretében osztották meg tapasztalataikat a résztvevők. Kiemelkedő érdeklődés kísérte Gyulai Iván, professzor előadását, melyet a fenntartható mezőgazdaság, az önellátás, a termőföldek védelme és a permakultúra témakörében tartott. A fórumokon bemutatkozott a „Termelői Kosár” nemzeti termelői portál, mely a vásárlók és a termelők egymásra találását könnyíti meg, továbbá az érdeklődők megismerkedhettek a Dunakanyar-Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezettel, amely vásárok szervezésével segíti a helyi termelőket és az Esztergomból származó Kiskosár Bevásárló Közösséggel is találkozhattak.

A találkozó célja volt továbbá az önellátás népszerűsítése, amely a balkon-kerttől, a kiskerten át a tanyasi gazdálkodásig a lehetőségekhez igazodva törekedett arra, hogy a látogatókat motiválja.

A rendezvény keretében a vendégek megkóstolhatták a magyar tanyákon termesztett kiváló magyar élelmiszereket, mint például a kecskesajtos szürke-marha hamburgert, kézműves réteseket, gyógynövényekből készült szörpöket. A programok között szerepelt az őshonos magyar állatfajtákból tartott vezetéses bemutató, ahol szürke-marhát, racka- és cigálya juhokat, őshonos magyar szárnyasokat, magyar ló- és kutyafajtákat ismerhettek meg az érdeklődők. A tanyasi, gazdálkodó lét mindennapjaihoz hozzátartoznak a mezőgazdasági gépek, melyek interaktív bemutatójában muzeális mezőgazdasági gépek és szerszámok kerültek bemutatásra. A rendezvényt hagyományőrző lovas bemutatók – fogathajtás, szekér-, málha- és ügyességi versenyek, táncház, népzene bemutatók is színesítették. Kiemelkedő eseménye volt a Magyar Családi Gazdaság által szervezett II. Huculösvény lovas ügyességi verseny, mely kifejezetten az őshonos magyar fajtájú hucul lovaknak és lovasaiknak a megmérettetése. Az akadályok egy része a fajta készségeinek vizsgája, mint például pallók, szűk átjárók, meredek lejtők, kaptatók vizes-akadály stb., de sok akadály arra hivatott, hogy a ló-lovas együttműködést tegye próbára. A több kilométer hosszú pálya a helyszín adottságai szerint kerül kialakításra. A  Szentendrei-szigeten található huculösvényen például többek közt egy dunai holtág kis szigetére kellett belovagolni leküzdve a mocsaras talaj és a folyóvíz jelentette kihívásokat. További 15 akadály között volt a billenő, lengő és piramis-palló, szekérrúd-fordítás, kapunyitás, kukoricacsövek szlalomozás közbeni lekaszabolása. Az ország különböző pontjáról érkező lovasok négy kategóriában mérhették össze tudásukat. A kezdő lovasok és középhaladó gyermek lovasok lépésben-ügetésben a saját képességeik szerint fitogtatták eddig megszerzett lovas tudásukat, az ifi és felnőtt kategóriában már komoly vágta tempó valamint a ló lovas közötti komoly harmónia volt látható. A versenyen 38 hucul-lovas mérte össze lova és saját képességeit.

A Magyar Családi Gazdaság az elsők között kezdett el a hucul fajta tenyésztésével foglalkozni 1995-től, és azóta folytatja ennek a mára egyre népszerűbbé váló fajtának a génmegőrzését. Ez a kiváló idegrendszerrel rendelkező ló fajta és a velük végzett odaadó lovas oktatás biztosítja a Magyar Családi Gazdaság lovas iskolájában az igényes és biztos lovas tudás megszerzését gyermekek és felnőttek részére egyaránt, amely lehelőséget nyújt a továbbiakban a lovas etnosport játékok – a köböre, a lovasíjászat, a dzsirit, a lovasbirkózás stb. – művelésére, mely nemzeti kultúránk része. Jelenleg kb. 50 gyermek és 25 felnőtt vesz részt a Magyar Családi Gazdaság lovas oktatásában rendszeresen, melynek kiváló fokmérője a huculösvény verseny.

A rendezvény sikeréhez nagyban hozzájárult a Dobogókő Együttes folk-rock nagykoncertje valamint Gulyás Ferenc és barátai népzenei koncertje. A fesztivált színesítette a kézműves vásár, ahol helyi termelők és kézművesek mutatkoztak be kiváló termékeikkel.

A rendezvény szervezői a Magyar Családi Gazdaság és az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány, szakmai partnere a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Herman Ottó Intézet.

Szólj hozzá!

Indul a jelölés a Gránit Oroszlán Példakép Díjra!

A KézenFogva Alapítvány különleges találkozót szervezett