in

“mentsük meg őt” – átdolgozták Varga Miklós nagy slágerét

Jöjjön Nagy Szilárd és Ragány Misa előadásában az Európa 2020 dal.

Az átírt sorok talán még soha nem voltak aktuálisabbak.

„A remény himnusza” üzenetének gondolatiságában gondoltuk újra a nagy klasszikus dalt és jelent meg ez a klipünk, amit a kontinensünket sújtó vírusjárvány motivált. A klipben feltűnik az eredeti dal szerzője, előadója, Varga Miklós is, aki elárulta: szívesen támogatott bennünket leghíresebb dalának megújításában.

Szilárd: „Súlyos kihívások előtt áll kontinensünk és hazánk is. A felmerülő sorskérdésekre igyekszik választ találni a mű, ami üzenetet fogalmaz meg minden egyes embernek: a felelős magatartást és az összefogás szükségességét kívánja hangsúlyozni ebben a nehéz helyzetben is”

Misa: „A dal felfrissült, de mégis fennkölt hangzásvilágában nagyon mély üzenetek érintik meg a nézőt-hallgatót. Emellett igyekszik csillapítani a bennünk rejlő félelmeket, hittel és jóakarattal pedig bíztat mindannyiunkat. Soraiból mindvégig kicseng a reménykedés és a szép jövő képe”

Varga Miklós: „Szilárdot ismerem, mint érzékeny művészt, mint komoly üzletembert és ifjú családapát. Tudtam, hogy jó kezekbe adom ezt a számomra oly fontos dalt. Ebben a kritikus helyzetben hitelesen és új tartalommal frissítették meg a dalt. Büszke vagyok az alkotásukra és kívánom, hogy valóban a „remény himnusza” legyen az Európa 2020”.

Szólj hozzá!

10 Edda Művek videó, amit érdemes megnézni

Európa 2020 – Ismét átdolgozták Varga Miklós nagy slágerét