in

Mestercukrász 2. évad – ő esett ki július 13-án

Mestercukrász 2. évad – ő esett ki július 13-án

Gábor távozott a Mestercukrász konyhájából

Rebi, Roxi és Szabi a TOP3-ban!

 A mai adás rendhagyó volt, ugyanis Claudia családi okok miatt nem tudott jelen lenni, ezért két séf zsűrizte csak a feladatokat. Az első fordulóban a versenyzőket nagyon meglepte, hogy csokiszobrot kell készíteniük, ráadásul mellé egy ehető desszertet is. Szabi tartott a legjobban a szoborkészítéstől, de tudta, hogy a fináléba jutáshoz ezt is meg kell oldania.

Gábor nagyon sokáig szenvedett a koponya formázásával, amit először temperált csokiból kezdett el, majd kétszer is új plasztikcsokit csinált hozzá, hogy sikerüljön tökéletesen kijavítania. Ezzel annyi időt veszített, hogy az alá tervezett könyvet is csak az utolsó pillanatban fejezte be, amihez végül el sem készült a zselés könyvjelzővel. Az anatómiakönyvként tálalt desszertet mandulás piskótával, áfonyamousse-szal és ribizlibetéttel álmodta meg.

Rebi nagyon szeretne bekerülni a legjobb három versenyzője közé, ezért amikor a séf kétszer is visszadobta a rosszul megformázott sellőfarkat, harmadszorra is nekifutott, hogy tökéletesítse. Jelképesen egy kagylót is megformázott rá, és került mellé egy lilásvörös polip is. A vízi világ imitálására színezett morzsát és mikrós piskótából formázott korallt készített. A desszertjét a kagylóban vitte a zsűri elé, ami egy gyöngyöt ábrázoló vaníliamousse narancslikőrös betéttel és bársonyfújással.
Roxi nagyon megszenvedett a csiga formázásával, mert eleinte egy kakaóscsigának tűnő, kétdimenziós házat kezdett csinálni hozzá, és a séfnek többször is figyelmeztetnie kellett, hogy a valódi csiga háza nem olyan. Annyira elveszett ebben a gyurmázásban, hogy a desszertjét végül csak az utolsó percekben tudta kitálalni.

Díszítésként leveleket és barnára színezett morzsát készített, a desszertjei pedig apró farönköket formáltak, kakaóporral meghintett karamellmousse-ból.

Szabi nagyon sok időt veszített az olajfa megformázásával, mert nincs rutinja a szobrok készítésében és a formatorták világa is távol áll tőle. Kétszer is nekifutott egy morzsának, amit végül nem készített el, a fa egyik ága le is tört, amit úgy kellett visszadrótoznia, és a zöld leveleket is újra kellett csinálnia, mert elsőre nem sikerültek. Desszertként csokoládészálakból egy fészket készített, amibe kaviárt csinált és egy gömb alakú étcsokimousse-t készített licsis eperbetéttel.
A feladatot Rebi teljesítette a legjobban, így a második fordulóban – ahol Joci séf kápiás monodesszertjét kellett diktálás útján elkészíteni – Roxinak adta a nehezítés. A lány nem láthatta a kész desszertet, nem hallhatta a séf tanácsait, pusztán a diktálás során kapott információk alapján tudott dolgozni. Ennek ellenére nem lesett senkiről semmit, mert be akarta bizonyítani a séfeknek, hogy képes ilyen helyzetben is boldogulni. A csokivitorláit ugyan nem tudta szépen levenni a fóliáról, de az összes többi elemet sikerült elkészítenie.

Rebi nagyon jó tempóban követte a séf utasításait, hogy bizonyítson, így szinte mindennel elsőre lett készen, és sikerült is megcsinálnia a desszert összes elemét.

Gábor egyre jobban el volt veszve a feladatban, és minél jobban lemaradt, annál jobban bepánikolt attól, hogy nem tudja tökéletesen követni a séfet. A zselatinnal teljesen összezavarta saját magát, így aztán a mousse csak az utolsó 10 percben került be a sokkolóba, és a fehércsokiját sem tudta rendesen letemperálni. A tálalás végére igyekezett minél több elemet elkészíteni, de egyre dühösebb lett magára amiatt, hogy nem maradt ideje befejezni a munkát.

Szabi rosszul kezdte el a piskótát sütni, de végül kettévágva mentette meg a túl vastagon maradt alapot. A csokitemperálásnál is rosszul kezdte el használni a waxfóliát, mert a csoki mindkét oldalát befedte vele, és már csak egyet volt ideje megmenteni, de azt végül dupla rétegben tekerte fel, kettőt egymásba olvasztva.

A forduló végén nehéz döntés várt a két séfre: egy játékost haza kellett küldeni: Gábor számára ért véget a döntő árnyékában a Mestercukrász.

Még versenyben vannak:

Kottmayer Szabolcs
Rábai Roxána

Krupa Rebeka

Szólj hozzá!

Éber erdő – szereplők, alkotók névsora

Mestercukrász 2022 – ő esett ki július 13-án