in

Mit várnak el egy takarítótól?

Az emberek úgy gondolják, hogy az olyan szakmák, amelyek nem igényelnek különösebb végzettséget, nem is járnak különösebb felelősséggel, azonban ez nem is állhatna távolabb a valóságtól, különösen akkor, ha a takarítói munkáról beszélünk. 

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen embereket engednek be az ügyfelek a lakásukba. Ebből egyértelműen az következik, hogy nem mindenkiből válhat jó takarító. A következő cikkben most utánajárjunk annak, hogy ki számít jó munkaerőnek ezen a területen. 

 

A takarítás területei

 

A takarítás világa igencsak nagy, míg bizonyos cégek, szabadúszok csak kifejezetten egy területre koncentrálnak, addig vannak olyanok is, akik többféle megbízást is elvállalnak. Az álláskeresés nem mindig egyszerű, de itt elérhetőek különböző szekszárdi takarító munkák, amelyek közül lehet válogatni. Azonban mielőtt bármelyik lehetőséggel élnénk, szeretnénk megmutatni, mivel jár, ha ezen a szolgáltatási területen helyezkedünk el. 

 

Az olyan közösségi intézmények, mint amilyenek a kórházak, rendelők, gyógyszeripari üzletek, elég kockázatos ügyfélként sorolhatók be, hiszen szembe kell nézni az esetleges egészségügyi következményekkel, ha nem tökéletes a munka elvégzése. 

 

Más általános rendeltetésű középületek is elérhetők a szakmában, például a bevásárló központok, az iskolák, az óvodák vagy az irodák. Végül, az otthonok, magánlakások takarítása is választható.

 

Különösen nagy szennyeződéssel járnak az ipari területek, a különféle szerelőműhelyek, szórakozóhelyek, ahol baleseti kockázatokkal is számolni kell egyes esetekben. 

 

A takarítást bárki csinálhatja?

 

Igen is, meg nem is. De hogyan kell ezt érteni? Bárki tud takarítani, ezt nem igazán kell tanulni, tehát nem feltétlenül kell amiatt aggódni, hogy valakinek alacsony a végzettsége ehhez a munkához. Ugyanakkor a személyes kompetenciák már más lapra tartoznak. 

 

Egy takarítónak megbízhatónak, precíznek, lelkiismeretesnek kell lennie. Olyannak, aki képes önállóan végezni a munkáját, ám a csapatjátékos szerepe sem áll távol tőle. Általában erkölcsi bizonyítványt is kérnek ezen a területen, mielőtt valaki munkába áll. 

 

Amennyiben külföldi ingatlanokat szeretnénk megcélozni, akkor az idegen nyelv ismerete is fontos. 

 

Alkalmazott vagy szabadúszó?

 

Az is kérdés, hogy hogyan szeretnénk dolgozni. Nagyon sok nagy takarítással foglalkozó cég létezik, amelyik folyamatosan keresi a jó munkaerőt. Ha ezen a vonalon indulunk el, akkor arra kell figyelni, hogy hivatalon foglalkoztassanak minket, hogy mindig megkapjuk pontosan a munkabérünket, és hogy korrekt feltételek mellett dolgozzunk.

 

Ha rugalmasabb időbeosztásra vágyunk, akkor választhatjuk a szabadúszó életformát is. Ekkor azonban mi magunk keresünk ügyfeleket, és számos esetben mi adózunk a bevételünk után. 

 

A takarítói munkák tehát nem járnak bonyolult feladatokkal, azonban felelősséggel igen, érdemes tehát átgondolni, hogy megfelelünk-e a felsorolt kritériumoknak.

Szólj hozzá!

Így teszik teljessé a vászonképek a céges arculatot

Erre emlékszel? Szilveszteri szerencsekerék 1993-ból