in

A MOB így közölte az olimpia bajnok halálhírét

Április 18-án, Szombathelyen, életének 74 évében elhunyt Szarka Zoltán, olimpiai bajnok labdarúgó – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot. Játékosként a kapu őrzője volt, majd edzőként dolgozott.

Szarka Zoltán 1942. augusztus 12-én Csornán született. 16 évesen Szombathelyen kezdett játszani, az ottani Dózsából a Haladáson és a Sabaria SE-n át az SC Nikitschig ívelt pályája, az aktív sportot 51 évesen fejezte be.

A Haladásban 19 éven keresztül 244 első osztályú bajnoki mérkőzésen védett. Meghatározó személyisége volt az 1975-ben a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjébe jutott vasi alakulatnak.

Kétszer lépett pályára a nemzeti tizeneggyel.

Legnagyobb nemzetközi sikereként tagja volt az 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai bajnokságot nyert magyar csapatnak.

A mexikói olimpián aranyérmes magyar labdarúgó-válogatott tagjai: Szarka Zoltán, Sárközi István, Básti István, Szalai Miklós, Juhász István, Noskó Ernő, Keglovich László, Nagy László, Dunai Antal, Kocsis Lajos, Fazekas László, Szűcs Lajos, Menczel Iván, Páncsics Miklós, Dunai Lajos, Fatér Károly és Novák Dezső.

Szarka Zoltán aktív sportpályafutását követően 2015-ig a Haladás kapus- és utánpótlásedzőjeként dolgozott. Egyik korábbi, kiemelkedően sikeres tanítványa volt Király Gábor kapus is.

A bajnok szívesen látogatott a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület rendezvényeire is.

Klubhűségéért, sportszerű, példamutató életmódjáért és kiemelkedő szakmai munkája és emberi tulajdonságai okán köztiszteletnek és szeretetnek örvendett a Haladásnál, valamint az egész magyar labdarúgó-társadalomban. Szombathely és Répcelak díszpolgári címmel ismerte el életpályáját.

Szarka Zoltánt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és Szombathely is a saját halottjának tekinti.

Szólj hozzá!

Rossz hírt közölt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség

A MOB ezt tette hozzá a nap rossz híréhez