in

A MOB most közölte a szomorú hírt – 79 évet élt Kuszbel Ferenc

Néhány hónappal 80. születésnapja előtt, március 27-én Budapesten elhunyt Kuszbel Ferenc, a Budapest Sportegyesület (BSI) korábbi elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori tagja. A sportvezető haláláról családja értesítette a MOB-ot.

Kuszbel Ferenc 1936. július 22-én született Budapesten. A sport és a sportszervezés iránti érdeklődése korán megmutatkozott, a Magyar Testnevelési Főiskola Sportszervező Szakán szerzett diplomát.

Fiatalon, 1952-ben, 16 évesen kezdett dolgozni a Klement Gottwald Villamossági Gyárban, ahol sportvezetőként is hamar kitűnt. 1962-ben a Magyar Honvédelmi Szövetségnél (MHSZ), majd a III. kerületi Testnevelési és Sportszövetség vezetőjeként dolgozott 1978-ig. 1978-1989-ig a Budapesti Testnevelési és Sporthivatal általános elnökhelyettese. 1989. január elsejétől nyugdíjba vonulásáig a Budapest Sportegyesület elnöke volt.

Több évtizedes sportvezetői pályafutása alatt tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és tisztségeket töltött be a Sportegyesületek Országos Szövetségében (SOSZ), ahol a felügyelő bizottság, korábban a szövetség elnökségének volt a tagja.

Kitüntetései a “Magyar Sportért végzett kiemelkedő munkájáért”: 

1996. “Magyar Sportért Kitüntető Cím” – miniszteri kitüntetés
2005. “Budapest Sportjáért aranygyűrű” – fővárosi kitüntetés
2006. SOSZ “Aranypálma” kitüntetés – eredményes munkáért
2010. SOSZ “Aranypálma” kitüntetés – kitűnő munkájáért

Kuszbel Ferenc temetésének időpontja: 2016. április 23. 11:45, Óbudai Temető, szóróparcella.

(MOB, fotó: sosz.hu)

Szólj hozzá!

Az EMMI így búcsúzik Kertész Imre írótól

A Turay Ida Színház közleménye a súlyos balesetről