in

Nagykoncertre készül a Piramis – jegyek itt

A Piramis koncert helyszíne 2018. március 3-án  este 8:00 órától Budapesten a MOM Sport lesz.

Több év után, 2018 márciusában ismét nagy koncertet ad, a magyar rock zene legendás zenekara, a Piramis. Az eseményen megemlékeznek az egykori zenésztársukról, Som Lajosról, aki az egyik alapítója volt a zenekarnak.

A repertoárban több olyan dal is felcsendül, ami hozzá köthető. Többek között a “Dal”, “Ha volna két életem”, “Másnap olyan hatalmas lett a világ, stb….

A zenekar már régóta készül erre a nagy koncertre, mert egy országos turnésorozat első állomása lesz, a Budapesti MoM Sportcsarnok.

A méltó megemlékezés mellett egy fergeteges nagy bulira számíthatnak a rajongók. Elhangzanak a legnagyobb slágerek és ugyanolyan erővel és töretlen hittel fogják játszani, mint amikor ezek a dalok megszülettek.

A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg.

Jegyek itt

Szólj hozzá!

A rendőrség este megerősítette – elgázoltak egy fiút Budapesten

A MÁV délután közölte – elgázolt egy embert a vonat Pilis és Vecsés között