in

Négy éve hunyt el Columbo – emlékezzünk Peter Falk színészre

Négy évvel ezelőtt 83 éves korában elhunyt Peter Falk, Emmy- és Tony-díjas amerikai színész, akit világszerte Columbo hadnagy megformálójaként ismertek és szerettek a tévénézők. Emlékezzünk rá.

Karrierje során öt Emmy-díjat kapott, ebből négyet a ballonkabátos nyomozó szerepéért. Két Oscar-díjra is jelölték, a hetvenes években pedig egy Neil Simon darabban (A második utca foglyai) nyújtott színházi alakításáért Tony-díjat kapott. A televízióban érezte magát a legjobban, különösen Columbo hadnagy szerepében.

Színházi évek

Színészi pályafutását aránylag későn, harmincévesen kezdte, előtte két diplomát is szerzett, az egyiket politológiából. A CIA-nél szeretett volna elhelyezkedni, de a hírszerzésnek nem kellett, így egy Connecticut állambeli hivatalban kapott munkát, és szabadidejében egy kis színházban játszott mellékszerepeket. Itt fedezték fel tehetségét, így került New Yorkba, ahol 1956-ban, Moliere Don Juan című darabjában mutatkozott be.

Védjegyé vált a hunyorgás

Habár kétségkívül tehetséges volt, Hollywoodtól mindenki óvta, mivel egyik szeme üvegből volt egy gyermekkori műtét következtében (rosszindulatú daganat miatt kellett eltávolítani még hároméves korában). A Columbia filmstúdió is érdeklődött iránta, de amikor meghallották, hogy üvegszeme van, Harry Cohn, a stúdió főnöke azt mondta, “ennyi pénzért olyan színészt is kapok, akinek két ép szeme van.” Falk gyakran hunyorgott, ami később védjegyévé vált, de karrierje elején sokat hátráltatta.

1958-tól kisebb filmszerepeket is kapott, 1960-ban pedig a Murder Inc. egyik gengszterének megformálásáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscarra is jelölték. Egy évvel később Frank Capra Egy maroknyi csoda című vígjátékában bizonyította, hogy a dráma mellett a komédiához is ért. Ez a film hozta meg számára a második Oscar-jelölést.

Columbo hadnagy

Tévéfilmekben és sorozatokban 1957-től szerepelt, első Emmy-jelölését 1961-ben kapta. Ezt 11 további jelölés és öt díj követte, amelyek közül négyet a gyűrött ballonkabátot és kitaposott cipőt hordó nyomozó, Columbo hadnagy szerepéért meg is kapott. Ebben a szerepben először 1967-ben tűnt fel a képernyőn (a karaktert előtte két másik színész is megformálta), a Gyilkosság receptre című epizódban.

peter_falk_columboA Columbo epizódjai másfél-kétórás tévéfilmek voltak, évadonként 6-8 epizód került adásba, a történetek nem voltak összefüggők. Összesen 69 epizódot forgattak le. Peter Falk legutoljára 2003-ban öltötte magára a ballonkabátot. A sorozat szakított a hagyományos krimik szerkezetével, nem az volt a kérdés, hogy ki a tettes, hanem az, hogyan fogják elkapni. Minden rész azzal kezdődött, hogy a nézőknek megmutatták a gyilkosságot. A lényeg Columbo nyomozásán és módszerein volt.

Cassavetes és Wenders

A hetvenes évek közepére Falk félmillió dolláros fizetést kapott a kétórás Columbo-epizódokért (a sorozat soha nem olyan évadokkal futott, mint egy Vészhelyzet, évente sokkal kevesebb részt gyártottak belőle), de nem igazán kedvelte a karaktert, és szerette volna felbontani szerződését, de a gyártó Universal Television ezt nem engedte.

1970-től kezdve nagyon jó barátság fűzte John Cassavetes rendezőhöz, akinek több filmjében szerepelt. Játszott a Férjekben, az Egy hatás alatt álló nőben (ezt részben ő finanszírozta), 1986-ban szerepet kapott Cassavetes utolsó filmjében, az Egy kis gubancban. 1978-ban közölte a Universal Televisionnel, hogy több Columbo-epizódot nem forgat, és egészen 1989-ig csak filmes karrierjére koncetrált. Wim Wenders 1987-ben a Berlin felett az ég fontos szerepére is felkérte.

Csendes magánélet

Magánélete csendes, botrányoktól mentes volt. 1960-ban nősült először, és 16 éven át élt együtt Alice Mayóval, akivel két lányt fogadtak örökbe. 1977-ben a színésznőt Shera Danese-t vette feleségül, akivel haláláig élt együtt. A színészet mellett érdekelte a festészet és a grafika, utóbbihoz volt is tehetsége. 2007-ben egy fogászati kezelés során elaltatták, utána Alzheimere egyre súlyosabb lett. 2009-re már azt is elfelejtette, hogy valaha  egy Columbo nevű nyomozót alakított a tévében.

Index.hu alapján

Szólj hozzá!

Gyász! A népszerű amerikai színész 86 évet élt

Megható sorok! Kollegái így búcsúztak a magyar rádióstól