in

Nem volt több egy táncnál, melyet együtt jártunk Zoránnal

A lenti anyag megjelent: Kisalföld (1998. szeptember 25. péntek)

Vélemény
Csak egy tánc volt

1. Nem volt több egy táncnál, melyet együtt jártunk Zoránnal. Csak a ritmust követtük, csendben a szívünk dobbanásával keringozve. A zene a dalszöveggel kötött örök frigyet, így vált házastárssá e két érzés. szerelmesek és barátok, dallamok és szavak együtt alkották a végtelen parketten, melyen mindenki táncolhatott szabadon.

Csak egy tánc volt, melyet a televízió képernyojén láttunk Az együttes és az énekes százszólamú zenekar volt Egy társulás, amely szelíden fogadta az ismeros érzést, a lágy dallamot. Játszott vele, de úgy, hogy közben a húrokat az öröm pengette. A dobok, a zongora, a gitár, az ember egy hangszer volt, amely azt játszotta, amit csak a szív diktálhatott.

3. Talán csak egy tánc volt, melyet a közönség aznap este járt. De azóta is orzi a felkért párok örömét. Az apró mozdulatok, az érzelmes keringok és az elillanó szenvedély eggyé váltak az éjszakával. Aznap úgy tunt: végtelen az örömbe burkolt pillanat. A közönség csak tapsolt a tánc ritmusára, s felidézte a régmúlt idok mosolyát.

4. Bár csak egy tánc volt, mégis itt él köztünk még ma is. Az az érzés, amely csak vendégségbe jött, így szelíd eroszakkal marasztalni kellett. Pedig akkora vastaps dübörgo ütemére nem tört meg a pillanat varázsa. Olyan volt, mintha ez csendesítené a sóvárgó akarást. Mert a közönség akart még egy táncot.

5. Kár, hogy csak egy tánc volt, s több nem követte. Pedig annyi más parkett van, melyet párokkal lehetne megtölteni; Hogy is mondta Presser Gábor Zorán „1997„ címe viselo koncertjén? „Jó minden évben idejönni, s látni, hogy az embernek ennyi barátja van.” Nem tévedett, amikor a szemével körbejárta a termet, s rájött: neki is sorba kell állnia, ha táncolni akar. Csak egyet…

Szólj hozzá!

Zorán: “Nehezen nyílok meg egy ilyen kérdésre”

Fekete kefe film – szereplők névsora