in

Oscar 2016 – Nemes Jeles László megható szavai

A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet.

“Wow! Köszönöm szépen az Akadémiának ezt a fantasztikus megtiszteltetést! Köszönöm Magyarországnak, hogy finanszírozta ezt a filmet. Szeretném megosztani ezt a díjat a főszereplővel, Röhrig Gézával. Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy belső hang, ami életben tart, hogy emberek maradjunk. Erről szól a film.” – mondta.

A Saul fia a Mustang című francia, A kígyó ölelése című kolumbiai, az Egy háború című dán és A sivatagon át című jordániai filmmel volt versenyben.

– MTI –

Szólj hozzá!

Szolnoki Péter: Igeeeen! A Saul fia nyert!!!

Oscar 2016: Ennio Morricone megkapta a díjat