in ,

Nemzeti vágta 2022 – infok itt!

Nemzeti vágta 2022 – infok itt!

Ők lettek a IV. Érdi Vágta győztes lovasai

Többféle lovas bemutató, könnyűzenei koncertek és számos gyermekprogram kíséretében zajlott a hétvégi Érdi Vágta. A rendezvényen a látogatók találkozhattak a Jótékonysági Sztárfutam két lovasával, Széchenyi Krisztián táncművésszel, valamint Krajnik-Balogh Gábor színművésszel is – Krisztián és csapata egy gyönyörű és látványos táncos produkcióval is jelen volt az eseményen.

A nagy érdeklődés övezte Elővágtát a kishuszárok versenye nyitotta meg. Ez azért is volt kiemelkedő, mivel rekordszámú nevezés érkezett ebben a kategóriában: 16 kishuszár állt rajthoz ezen a napon! A futamon a tavalyi kishuszár győztes Hajdu Fanni diadalmaskodott Nárcisz nevű lovával, az ő párosuk Orosházát fogja képviselni a budapesti Nemzeti Vágtán. A második Juharos Jadviga lett Érd képviseletében, aki Mirza hátán indul majd a döntőben. A harmadik helyen Jessika Kisova Inárcs képviselője, míg a negyediken Molnár Molli (Berente) futott be a célba.

A Nemzeti Vágta érdi előfutamán az Őcsényt képviselő Németh János és lova, Galaxy bizonyult a legjobbnak. A dobogó második fokára Marina lovasa, Vörös Tamara állhatott, aki Ácsteszért képviselheti az októberi döntőn a Hősök terén. A harmadik helyen Kétegyháza településről Prágai Márk jeleskedett Maja nevű lovával, így már ő is biztosan ott lesz Budapesten. Végül negyedikként Hetényi Evelin és Licino Leonidasz vágtatott a célba, ők Naszályt képviselik majd a versenyen.

Velük már biztosan találkozhatnak a nézők a budapesti döntőben, október 1-2-án, a Hősök terén. Gratulálunk nekik!

2022. Elővágták:

  • Szabadka, 2022. május 28.
  • Vácduka, 2022. június 11.
  • Sepsiszentgyörgy, 2022. június 17-18.
  • Dunaszerdahely, 2022. június 25.
  • Iván, 2022. július 2.
  • Hortobágy, 2022. július 16.
  • Érd, 2022. július 23.
  • Abony, 2022. augusztus 6.
  • Hernádkak-Belegrád, 2022. augusztus 7.
  • Muravidéki Vágta 2022. augusztus 20.
  • Gyenesdiás, 2022. augusztus 21.
  • Kecskemét, 2022. augusztus 27.
  • Sarkad, 2022. szeptember 10.

Döntő:

  • Budapest, 2022. október 1-2.

Vácduka lesz a Nemzeti Vágta előfutamainak következő állomása

Június 11-én, szombaton Vácdukán mérkőznek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. A település idén harmadszorra rendez Elővágtát. Az esemény fővédnöke Rétvári Bence, országgyűlési képviselő.

Hétvégén ismét fergeteges lovas ünnep várható, hiszen a III. Vácdukai Vágta és Falunap keretében számos érdekes program várja majd az érdeklődőket Kővágó településrészen. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mond Makkos László polgármester.

A megnyitót követik majd az izgalmas kishuszár és felnőtt előfutamok. A felnőtt kategóriában Vácduka képviseletében Scvarzenbart Bálint indul majd, aki a korábbi években sikerrel jutott tovább a budapesti döntőbe. Édesapja, Scvarzenbart József is a mezőny versenyzője lesz, valamint új tehetségek is megmérettetik magukat a vácdukai pályán.

Ezután többek közt lovas hagyományőrző előadások, bűvész bemutató és néptánc műsor, kézműves vásár, népi játszótér és tombola is színesítik majd a programot. Este a Varga Miklós Band koncertjét élvezheti a közönség. A Vácdukai Vágta döntő futama 16.30-kor várható, amely után kiderül, kik képviselhetik településüket a budapesti Nemzeti Vágtán, október 1-jén és 2-án.

Temerin lovasa nyerte meg a jubileumi, tizedik Vajdasági Vágtát

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Szabadka, 2022. május 28., szombat (MTI) – A Temerint képviselő Varga Luca nyerte meg szombaton a tizedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Fantázia nevű lovával Szabadkán.
Második a kishegyesi Cékus Árpád lett Déva Szándékkal, harmadikként pedig Szőke Dániel ért célba Adorján színeiben London hátán.

Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon. A futamot a címvédő Erdei Anna Dorka nyerte meg Bohóc nevű lován Kishegyes lovasaként.

A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenkét felnőtt és négy kishuszár nevezett be. A Vajdasági Vágta a Nemzeti Vágta előfutama, a továbbjutók október 1-jén és 2-án állhatnak rajthoz Budapesten, a Hősök terén.

A futamok mellett lovasbemutatót, csikósbemutatót, néptáncprodukciókat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széles körű gasztronómiai- és kézműveskínálat várta a látogatókat, akik a rossz idő ellenére nagy számban látogattak ki a szabadkai lóversenypályára. A nap zárásaként a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel a vajdasági eseményen.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a helyszínen elmondta: a Vajdasági Vágta fontos közösségi rendezvénnyé vált, és népszerűsége azt bizonyítja, hogy a vajdasági magyarok is a lovas nemzet részei. Véleménye szerint reneszánszát éli a lovassport.

A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.

MTI

Bővebb: Nemzeti vágta 2022

Szólj hozzá!

Supershop.hu/nyerjen: Erre a nyereményre építhet! A játék augusztus 31-ig tart!

Nemzeti Vágta 2022 – programok