in

Nyugalom, csak azért is

Hirdetés

A Lélekkel az Egészségért Alapítvány Sulinyugi programja a COVID alatt sem adta fel, hogy segítsen a gyerekeknek, tanároknak és a szülőknek a nyugalom megteremtésében. Szigeti Réka, egészségfejlesztő szakpszichológus, a Sulinyugi vezetője a nehézségekről, az elszántságukról és a technikai, gyakorlati tapasztalatokról számol be. Az interjú által betekintést ad a Sulinyugi kulisszái mögé, hogyan is működnek a koronavírus alatt, hogy fogadták ezt az iskolák, mennyire nőtt az igény rájuk, és hogyan szűkültek be a lehetőségeik. Mégis megoldották, működik a program. Arra a kérdésre, miért is működik, szintén választ kaphatunk a közleményből.

– Hogyan érintett benneteket az első hullám?

– Amikor márciusban először került a teljes oktatás otthonra, és karanténba az egész ország, a Sulinyugi csapatával mi is gyorsan átálltunk a virtuális üzemmódra. Míg bevételi forrásaink a felére apadtak rövid időn belül, és első körben a magunk problémáit kellett megoldjuk, az önkéntesekben videós meetingeken, Nyugi Teameken tartottuk a lelket, és áprilisban már online tartottuk meg az interaktív órákat. Kidolgoztuk az új megoldásokat, átalakítottuk, és a lehetőségekhez szabtuk a legfontosabb üzeneteinket. Tartottunk tanári csoportokat is, és megbirkóztunk a sokunknak kezdetben kissé idegenszerű Facebook live világával is, így a szülőkhöz is eljutottunk. Akkor azt gondoltuk, hogy már bármi történhet, így vagy úgy el tudunk jutni a gyerekekhez, tanárokhoz és szülőkhöz is, mindenre készen állunk: vagy online vagy offline, de tudjuk támogatni, hogy ne csak a vírus, hanem a nyugalom is terjedjen.

– Hogyan tudtatok felkészülni a második hullámra?

– Amikor beköszöntött a szeptember, elindítottuk a március közepén elmaradt önkéntes gyerek tréner képzésünket, és várva vártuk, hogy végre eljutunk a gyerekekhez az offline térben is, vagy ha bezárják az iskolákat, akkor majd online. Végül is, a Sulinyugi csapata mindenre fel van készülve! Vártuk a fejleményeket, mert a bizonytalan tanévkezdésben nem sok mindent lehetett előre tervezni. Közben egyre több megkeresés érkezett, gyarapodott a várólista, és mind több iskolából, tanártól hallottuk, hogy milyen nagy szükség lenne egy kis lenyugtatásra, mert a gyerekek teljesen szétesve, aggodalmakkal tele vagy éppen állandó zizegéssel és a hallgatni tudás képessége nélkül tértek vissza az iskolapadokba. Mi már felkészülten vártuk, hogy lenyugtassuk egyrészt a gyerekeket és tanáraikat, másrészt, hogy újra gyerekzsivajt halljunk (igen, van, akinek már lassan megvonási tünetei voltak a csapatban). Na és mi lett mindebből? Az igény megnőtt a foglalkozásokra, de a lehetőségek már annál kevésbé, mert jelen helyzetben élő ember, hacsak nincs az iskola alkalmazásában, nem léphet be a járványügyi szempontok miatt. Ez jó hír volt azokra az önkéteseinkre nézve, akik iskolapszichológusként az adott iskolában dolgozva el tudnak jutni az osztályokhoz, viszont, mi külsős Sulinyugi trénerek nem tudunk bejutni azokhoz a gyerekekhez, akik a várólistánkon várnak. A gyerekeket – akik pedig az iskolában vannak naphosszat – ember legyen a talpán, aki ráveszi, hogy iskolaidő után, otthon vagy a rengeteg különóra helyett, ne egy játék miatt üljenek le a képernyő elé, hanem egy Sulinyugis osztályfoglalkozás miatt.

– Hogyan zajlanak most, ebben a nehezített helyzetben a hibrid Sulinyugi foglalkozások?

– A hibrid megoldás így született, mint átmeneti megoldás: mi nem mehetünk be hozzájuk, a várólistánkon lévő gyerekek pedig nincsenek a digitális oktatásban. Ezen a ponton következett az ötletelés, brainstorming, és megszületett a megoldás a tanárokkal való egyeztetések során: online megyünk be az offline lévő osztályhoz! Elkezdtünk újra erőteljesen ötletelni, átszabni a foglalkozás menetét erre a változatra is, amit „hibridnek” neveztünk el, illeszkedve a trendekhez. Mert persze az interaktív elemekből nem szívesen engedünk, hiszen többek között ettől lesz Sulinyugi a Sulinyugi. Megszületnek az első Sulinyugi hibrid órák, közben a képzés alatt lévők az online platformok biztonságából figyelik, hogyan fog majd működni így a Sulinyugi foglalkozás.

– Milyen kihívásokat jelentett nektek ez a helyzet?

– Ahogyan elképzeltük, és ahogyan megvalósult, az nagyban különbözött, de a tanult leleményességgel megoldottunk mindent a gyakorlatban. Az órát ketten tartottuk, Viola Sulinyugi fő trénerünkkel, aki a technikában is segített, és felosztottuk magunk között az óra egyes részeit is, ahogy offline módon is szoktuk tenni. És akkor jönnek a nehézségek egymás után: telefonos bejelentkezéssel jön a jelzés, hogy valamiért külön videószobákban várakozunk egymásra, ellenőrzések sora következik, hogy jó meghívót jó helyre küldtem-e a az online meghívókkal, ez stimmel. Akkor nézzük tovább, hogyan is lehet az, hogy az osztály már vár ránk, mi meg rájuk, de mégsem látjuk egymást. Innentől kezdve kamatozott az, hogy az utóbbi fél évben kicsiszolódott nemcsak a visszajelzés nélküli kapcsolódási képességünk, hanem a technikai megoldásaink tárháza is. Gyorsan ugrik be, hogy volt már olyan ügyfelem, aki a naptárbejegyzésben a Google Meetre kattintott véletlenül, és valóban itt is ez volt a helyzet, első probléma megoldva. Utána persze sorakozik a többi megoldandó akadály, mint a Mario videós játékban anno: ha átugrunk egy szakadékot, jönnek a megmászni való tornyok, és így tovább… Tom Cruise-ként – a Mission Impossible-ben érezve magam – próbálok fénysebességgel gondolkodni a telefonon lógva, közben a fülemben az online csapat. Viola technikai segítségként sorolja a hangbeállítások lehetséges megoldásait, amiket tovább is adok a telefonon keresztül a – 30 gyerekkel a háta mögött – technikával próbálkozó tanárnak, miközben megszólítom a gyerekeket, akik már látnak, és hallanak, bár én még nem is látom, és nem is hallom őket. Ilyenkor hasznos a pár hónapja már begyakorolt virtuális csatlakozás rutinja, hiszen már relaxáltattam 40 embert is úgy, hogy csak a saját arcomat láttam. Amikor már látom is a gyerekeket, az már igazi élménynek számít! Ahogy mondani szokták, a kapcsolódás nem csak a verbális kommunikáción múlik, és ez tényleg így van!

– Hogyan élik ezt meg a gyerekek?

– A gyerekek gyorsan veszik a lapot, és kézjelekkel, nagy integetésekkel válaszolnak a feltett kérdéseimre, megértve, hogy még teljesen süket a vonal. Van azért ebben egy nagyon vagány, sci-fibe illő érzet is, már csak akkor lehetne ez nagyobb élmény, ha a hologramunk lépne ki az osztályterembe. A gyerekek azt is gyorsan megértik, hogyan váltsuk át a hangcsatornánkat jobb híján úgy, hogy telefonon jöjjön tőlük a hang, mikrofon lenémít itt, felhangosít ott, tiszta logikai útvesztő lenne, de itt szintén kisegít a fél éves rutin a hasonló meetingekből a csapattagokkal vagy más csoportokkal. A pszichológiában ilyenkor beszélnek a tanult leleményességről. A következő, idősebb középiskolás csoportoknál már beforgatjuk az előző tanulságokat, és előre egyeztetjük a külső mikrofon szükségességét, és itt már egyenként is bejelentkezhetnek a gyerekek a mobiljaikon, mert annál több a visszajelzés (hiszen látjuk az arcukat, még ha maszkkal együtt is). A terv tökéletes volt, csak azzal nem számoltunk, hogy miután meg lett szervezve a legjobb felszereltségű terem, kiderül, hogy oda nem ér el a wifi, és persze az a mikrofon sem akar úgy megérkezni, és beüzemelni sem lehet. Néhány megugrandó akadály után végre létrejön a kapcsolat, már kissé gördülékenyebben, csak persze nem olyan hangminőségben, mint ahogyan azt előre terveztük. A gyerekek lelkesen dolgoznak a csoportmunkában, használunk a segítségükkel „virtuális kezeket”, akik kiosztják a csoportmunka kellékeit, sőt „füleket” is, akik a laptop mikrofonjába hangosítják az osztálytársak által elhangzottakat, a mikrofon elmaradása miatt.

– Ugyanolyan volt-e a foglalkozás, mint élőben lett volna?

– Nem, semmiképpen sem. Sok olyan fontos, apró utalás történik az órákon, amikre a tréner rá tudja építeni a legfontosabb pszichoedukatív üzeneteket a témában. Hiszen bár van egy pár adott modul, de a gyerekekre való hangolódásból jönnek az interaktív megoldások során a legfontosabb beszélgetések, ekkor tesszük helyre a tévhiteket. Ha nem megoldott a mikrofon, akkor ez csak részben van jelen. A tanulságokat azonban be tudjuk építeni, és a technikai lehetőségekhez szabjuk, és finomítjuk tovább a foglalkozás menetét, a visszajelzéseket figyelembe véve.

– Miért működött mégis a Sulinyugi és annak legfontosabb üzenetei?

– Mert ugyanolyan fontos az is, ahogyan jelen vagyunk, mint amit mondunk. Megőriztük a nyugalmunkat, reagáltunk a fennálló helyzetekre, és kapcsolódtunk a gyerekekhez. Ez pedig szavak nélkül, a technikai nehézségek ellenére is átmegy, akármilyen témáról is van szó. Ezzel üzenjük leginkább a gyerekeknek, hogy bár vannak nehézségek, és olyan helyzetek, amiket nem tudunk kontrollálni – legyen az a koronavírus terjedése, vagy a wifi elérés a teremben – mégis megkereshetjük, és koncentrálhatunk arra, amire van befolyásunk. A stresszel szemben is így tudjuk a kezünkbe venni a kontrollt, hogy mi legyünk a „Testünk kapitányai.” Mi a Sulinyugi csapatában tovább dolgozunk azon, hogy elérjünk a célcsoportjainkhoz, a gyerekekhez, szülőkhöz és tanárokhoz, legyen szó bármilyen nehézségről. Innovációval, rugalmassággal és kitartásunkkal meg fogjuk találni a módját annak, hogy a nyugalom is terjedjen az iskolások között!

Ha támogatnád a csapatot ebben adományaiddal, itt találod ennek módjait:

http://sulinyugi.hu/hogyan-segithet#adom

http://wwww.sulinyugi.hu/

Szólj hozzá!
Hirdetés
Hirdetés

Orbán Erika: “Néha elég egy mondat, és nekem máris beindul a fantáziám.”

A Riszpekt program a fiataloknak segít az online térben