Sokoldalú művészt temetünk címmel 1992. október 16-án adott ki anyagot az MTI-Press – most ebből idézünk.
Vasárnap délelőtt, a Farkasréti Temetőben vesz végső búcsút a színházi szakma barátainak széles köre és a színház-szerető közönség attól a nagy művésztől, aki kerek fél évszázad óta egyet jelentett az egyik legnépszerűbb színpadi műfajjal: az operettel. Rátonyi Róbert igazi sztárja, egyben nagy tudású professzora volt ennek a csak látszólag könnyű zenés-táncos mesevilágnak.
De arra is joggal lehetett büszke, hogy nem csak a Csárdáskirálynő feledhetetlen Bóni grófjaként zárta szívébe a közönség, de pályafutása elején és utolsó évtizedeiben prózai szerepekben is bebizonyította sokoldalú tehetségét, Shakespeare Makrancos hölgyének Biondellójától a Bánk bán Biberachjáig és sorolhatnánk tovább kitűnő prózai alakításait.
Szinháztörténészként is maradandó értékeket alkotott. Hézagpótló művei: a kétkötetes Operett-történelem. Az operett csillagai, a Mulató a Nagymező utcában, és a Kétszáz kedvenc közelről. Könyvet írt kedves kollégájáról, Gálvölgyi Jánosról és színdarabot az egykori Arizona mulató történetéről. Sűrűn jelentek meg az újságokban színes, olvasmányos riportjai, interjúi, tudósításai. Televíziós műsorainak se szeri, se száma. Az utóbbi években rendezett is a Tháliában és a veszprémi Petőfi Színházban, ahol a társulat fiatal tagjait avatta be az operett-színészet műhelytitkaiba.
Felbecsülhetetlen értékű, színházi témájú szakkönyv-, fotó-, és cikk-gyűjteményét is nagy gonddal őrizte, gyarapította. Ő maga is kétlábon járó színházi lexikon volt. S amikor a pártállam ellenségnek tekintette a hazájukból elmenekült, elüldözött honfitársainkat és leszármazottaikat, sorra kereste fel Európa, Amerika és Ausztrália magyar közösségeit, hogy derűt fakasszon, s egyszersmind hírt hozzon a szülőföldről, az óhazáról.
Hosszú idő óta tisztában volt a kórral, amely agyonhajszolt szervezetét megtámadta, de nem gondolt a halálra. Tele volt tervekkel, ötletekkel. Az elmúlt hónapokban Orgon szerepére készült a Tartuffe-ban. November elején lett volna a bemutató Veszprémben. Ugyanott a Csárdáskirálynő rendezésére is készült, e mellett új könyvön dolgozott és új tévé-sorozatok forgatókönyvét írta.
Vérbeli színész volt: nála jobban senki sem örült a sikernek, a népszerűségnek. És nemcsak a saját, hanem az egész produkció sikerének. A sors megedzette: csupán flastrom volt a lelkén az Operett Szinház örökös tagja – cím, amellyel az idén tüntették ki, hiszen ebből a színházból, – ahol pályafutása leghosszabb idejét és színészi fénykorát töltötte – nem a saját jószántából kellett távoznia a Tháliába. Ahol nem mindig jutott tehetségéhez méltó feladatokhoz. De mindenért kárpótolta a közönség szeretete és boldog családi élete.
A veszprémi Petőfi Szinház már készült dísztagjának jövő év februári születésnapjára és egyben félévszázados színészi pályafutásának méltó megünneplésére. Erre már sajnos nem kerülhet sor. De emlékét megőrzik: állandó kiállítást hoznak létre Veszprémhez fűződő dokumentumaiból és róla nevezik el a színház egyik bérletsorozatát is.
A sírnál Vándorfi László, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója és – barátai nevében – Szirtes György, az Operett Színház egykori gazdasági igazgatója mond búcsúbeszédet. Alakításainak, rendezéseinek egy részét megőrzi a videószalag és a magnótekercs, alakját, szeretetre és tiszteletre méltó egyéniségét, színpadi létének százezernyi nagyszerű pillanatát az emlékezetünk idézheti ezután. De utódainak számára is megmarad – élő legendának.
(MTI-Press)
