in

Szomorú hírrel kezdte a napot a rendőrség

Rablás Mátészalkán – közölte pénteken 3:51-kor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség néhány órán belül elfogta a rablással és lopással is gyanúsított három ópályi lakost.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság rablás és lopás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást M. Antal 20 éves, egy 16 éves és egy 13 éves ópályi lakosok ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a háromfős társaság tagjai 2016. május 11-én 20 órakor Mátészalkán a Kisfaludy utcában azért bántalmaztak egy 23 éves helyi férfit, hogy a mobiltelefonját megszerezzék. Miután a sértettet földre vitték, egyikük átkutatta a ruházatát és elvette a mobiltelefont, valamint a hozzá tartozó töltőt. A rendőrség a bejelentés után néhány órán belül beazonosította és elfogta a három feltételezett elkövetőt.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak a rablás elkövetése után további bűncselekményeket követtek el. Betörtek Mátészalkán egy élelmiszerboltba, ahonnan készpénzt és egy pékáru boltba, ahonnan cukrászsüteményeket, mobiltelefont, írószereket tulajdonítottak el. Egy mátészalkai ruházati üzletbe is megpróbáltak betörni, de ott nem jártak sikerrel. Ópályiban egy presszóba törtek be, onnan édességeket vittek el.

Bementek egy ópályi lakóház udvarára is, ahonnan terítőket és egy hőmérőt tulajdonítottak el, ezeket a tulajdonos a közelben található elárusítóstandja közelében talált meg, amit szintén megkíséreltek feltörni.

A rendőrség a három ópályi lakost gyanúsítottként kihallgatta és bűnügyi őrizetbe vette.

Szólj hozzá!

Nyugodjon békében! Igazi sztárja volt a hazai zenés-táncos mesevilágnak

A katasztrófavédelem éjfélkor közölte – első információk