in

Obama így nevezi a váratlanul elhunyt világsztárt

Az amerikai elnök is gyászolja Prince-t, a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben Obama “kreatív ikonnak” nevezi az 57 évesen csütörtökön váratlanul elhunyt énekest.

“Prince virtuóz zenész volt, briliáns vezető és felvillanyozó előadóművész” – fogalmaz közleményében az elnök. Szerinte kevesen gyakoroltak akkora hatást a populáris zenére, és érintették meg olyan mélyen a hallgatóságot, mint a tragikus hirtelenséggel most eltávozott művész.

Felidézte, hogy Prince egyszer azt mondta: “egy erős szellemiség áttöri a korlátokat”, és az elnök szerint “senkinek a szellemisége nem volt erősebb vagy alkotóbb, mint az övé”.

Az Obama házaspár tavaly júniusban vendégül látta a hétszeres Grammy-díjas énekest, aki egy fehér házi magánestélyen lépett fel Stevie Wonder társaságában.

A csütörtökön, 57 éves korában elhunyt Prince az 1970-es években robbant be többek közt olyan slágerekkel, mint a Wanne Be Your Lover. Későbbi nagy sikerei közé tartozott a Purple Rain, a Let’s Go Crazy, a When Doves Cry és a Diamonds and Pearls. 2004-ben beiktatták a Rock and Roll hírességeinek csarnokába.

Az alacsony termetű, extravagáns, provokatív stílusáról ismert énekes, producer, szövegíró – eredeti nevén Rogers Nelson – kora egyik leginkább újító szellemű előadója volt szakértők szerint.

– MTI –

Szólj hozzá!

Rossz hírt közölt a Máv – új információk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt közölte