in

Oscar-díj – Sipos Gábor producer: mindent jelent ez a díj

Hatalmas örömmel fogadták a Saul fia alkotói a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját. Ezt Sipos Gábor, a film egyik producere mondta a magyar idő szerint hétfőn hajnalban véget ért Los Angeles-i díjátadó gálát követően az MTI-nek.

“Elmondhatatlan érzés volt, továbbra sem találjuk a szavakat. Az elmúlt egy év minden érzelme benne volt abban a pillanatban, amikor kinyílt a boríték” – idézte fel a producer.

Az Oscar-szobrot a holokausztdráma rendezője, Nemes Jeles László vette át a hollywoodi Dolby Színház színpadán. A rendező a több mint háromezer fős közönség előtt köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. “Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” – hangsúlyozta.

A Saul fia, amelyet hollywoodi szakírók a legfontosabb holokausztfilmek közé soroltak, több tucatnyi díjat, köztük a Golden Globe-ot is elnyerte az idei díjszezonban. Sipos Gábor a rendező köszönőbeszédéről szólva elmondta, hogy Nemes Jeles László röviddel a díjátadók előtt szokta végiggondolni, hogy mit fog mondani.

“Ebben a pillanatban mindent jelent ez a díj, a mai nap az ünneplésé” – fűzte hozzá a producer.

Az idei Oscar-gála egyúttal magyar filmtörténeti eseménnyé vált: Szabó István Mephisto című alkotásának 1982-es győzelme óta először nyerte el az Oscar-díjat magyar játékfilm. A Laokoon Filmgroup gyártásában készült film vezető producere Sipos Gábor mellett Rajna Gábor volt.

Szólj hozzá!

Így vette át az Oscar-díjat Nemes Jeles László – videó

Oscar-díj – Réz András: toronymagasan emelkedett ki a Saul fia az idei mezőnyből