Őszi versek magyar költőktől

Jöjjön Őszi versek magyar költőktől összeállításunk.

Weöres Sándor: Galagonya

Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.

Csanádi Imre: Szüret után

Pihen a prés.
Mustszag bódít.
Zenél a csönd,
hallgatom.
Szőlőszem és
részeg darázs
hempereg az
udvaron.

Polgár István: Szeptemberi vendég

Hull az eső. Monoton
kopogását hallgatom.
Vendég kopog, ismerős:
bebocsátást kér az ősz.

Csanádi Imre: Őszköszöntő

Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.

Zelk Zoltán: Varjúnóta

Elmúlt a nyár,
Kár érte, kár.
Sárgul a táj,
Kár érte, kár.

Repülni kél
nagy szárnyú szél,
messzire száll
e csúf madár.

A hegy mögül
felhő röpül-
meg-megered,
már csepereg.

Ősz eső,
fát verdeső,-
fázik a táj,
kár érte, kár.

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
“Kis cipőt, kis cipőt!”
– egyre csak azt hajtja.

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

Nemes Nagy Ágnes: Hull a bodza

A mi utcánkban kicsi utca,
van benne egy hosszú bodza.
Ősz felé már hull a bodza,
kis bogyóját dobja, dobja.

Kis bogyóját dobja, dobja,
lila lesz az utca-hossza,
kiabál is Bandi bácsi,
az autóját szappanozza.

Nem gondolok semmi rosszra,
de örülök, drága bodza:
tarthatom a gumitömlőt,
míg az autót szappanozza.

Őszi fényes napsütésben,
víztől fényes járdaszélen
szappanozza és lemossa –
hull a bodza,
hull a bodza.

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtozz nagyokat,
S harapja, kurtítja a hosszú napokat.

Csanádi Imre: Alma

Érik az alma,
hajlik a gallya,
fűre hajlik, mint egy sátor,
sok édes almától.
Szedjük,
kapjuk,
habosra harapjuk, –
a többivel mi legyen?
holnapra
hagyjuk.

Gazdag Erzsi: Őszi búcsúzás

Int a pitypang-bóbita,
s más vidékre száll.
Liba nézi, s bámulva
fél lábára áll.

“Hova, hova, bóbita?”
“Itt van már az ősz.
El kell mennem, elkerget
e goromba csősz.

Isten veled, kis patak!
Beteg sárga rét!
Libák, lepkék, bogarak,
száraz margarét!”

“Isten veled, bóbita!”-
szól a lúd sután,
s bánatosan pislog a
bóbita után.