in

Pál Dénes a párjának is köszönetet mondott

Lezajlott a Sztárban sztár +1 kicsi 9. élő adása, azaz a döntő. A műsort Pál Dénes és Varga Vivien nyerte.

A Sztárban sztár +1 kicsi műsor győztes párosa 10 különböző szerepben is tökéletesen helyt állt, megmutatva milyen jól tudnak karaktereket utánozni.

A nézők szavazata alapján a fődíjat Pál Dénes és Varga Vivien nyerte.

Nézzük mit közölt a páros egyik tagja a győzelmet követően.

“– Köszönet! —
Sziasztok! Még egyszer szeretném megköszönni nektek a támogatást, azt a szeretetet, amit az elmúlt hetekben kaptam, kaptunk Vivivel együtt. Hihetetlen még most is, hogy mi nyertünk! :)) Olyan jó volt mindenki tegnap este! A gyerekek különösen nagy dicséretet érdemelnek, mindegyikük nagyon tehetséges, jó kis adások voltak ezek.” – kezdte Pál Dénes a hivatalos oldalán.

“De ez az egész nem lett volna ilyen, ha nem áll mögöttünk egy CSAPAT. Képtelenség felsorolni mindenkit, akinek hálásak vagyunk, meg sem próbálom, mert a producertől a főszerkesztőn és a rendezőn át a kellékesekig és a maszkosokig mindenki értünk és velünk, szereplőkkel dolgozott. A styling csapat (kiemelten köszönjük a tegnapi jelmezeket, Ádám 😀 ), a beauty team, mindenki a vezérlőben, meg a kamerák mögött, a szerkesztők, gyakornokok, mindenki hihetetlen munkát végzett és mindig volt egy kedves szavuk. A hangért felelős kollégákról nem is beszélve, Anikóék nélkül félkarú óriások lettünk volna, de legalábbis nem hallja senki, ahogy énekelünk. :))” – folytatta az énekes.

“Külön köszönet a gyártásnak, hogy mindig mindent megoldottak. Bettinek, az énektanárunknak, aki szerint nem volt lehetetlen feladat. A táncosoknak, és a koreográfusoknak, hogy néha kizökkentettek a kétballáb-szindrómából :)) Julcsikának, hogy mindig mindenhová időben odaértünk, a sorsoló szoftvernek, hogy néha olyan produkciót dobott elénk, amitől sokkot kaptunk 😀 (azért azt az Ufót lehet, hogy kihagytam volna 😀 ) Végezetül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a számomra legfontosabb embernek, páromnak is a rengeteg segítséget aki a műsor elejétől a végéig támogatott és mindig velünk volt! 🙂
Amikor vége egy műsornak, mindig van az emberben egy űr, de most valahogy ez még mélyebb, hiányozni fognak azok az emberek, akikkel együtt töltöttük az elmúlt tíz hetet. :)” – fejezte be értékelését a győztes páros férfi tagja.

Szólj hozzá!

A Dal 2017 – Frenreisz Károly: “több favoritom van”

Videó készült Freddie Vihar című dalához – dalszöveg itt