in

Pénteken lesz Muhammad Ali temetése – részletek itt

A család úgy döntött, hogy a búcsúztatás mindenki számára nyilvános lesz.

Muhammad Ali magyar idő szerint szombat hajnalban hunyt el 74 éves korában.

Ali temetését pénteken tartják majd Louisville-ben. A család úgy döntött, hogy a szertartás mindenki számára nyilvános lesz. A televízió is élőben közvetíti majd az eseményt – írja az Eurosport.

Ali testét Louisville főútján és a róla elnevezett utcán is végigviszik, majd KFC Yum Centerben lesz a gyászszertartás, amit egy muszlim imám vezet majd. Búcsúbeszédet tart majd többek között Bill Clinton, korábbi amerikai elnök és Bill Crystal humorista is. – írja a 24.hu.

Muhammad Ali gyászszertartásán beszédet mond a tervek szerint a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton, a török elnök, a résztvevők között lesz Recep Tayyip Erdogan és a Billy Crystal színművész is. Több ezer ember megjelenésére lehet számítani.

– Önző hozzáállás lenne magunkénak tudnunk a legendás sportolót, hiszen szerte a világon megbecsülték és öregbítette városunk hírnevét is. Örökké méltóság és tisztelet övezi – mondta Greg Fischer, Louisville polgármestere.

A sportéletben is minden idők legnagyobb ökölvívójaként tartják számon Alit, aki sokak szerint inspiráló személyiség is volt, a jelentős polgárjogi harcosok egyikeként. – tette hozzá Euronews.

Szólj hozzá!

Kiderült! Ő neki állítanak szobrot Balatonfüreden

A Sport1 így emlékezik a legendára – ekkor lesz az emlékműsor