in

Praktiker ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

Praktiker ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

A Praktiker egy európai hálózattal rendelkező barkácsáruházlánc, melyet 1978-ban Luxemburgban alapítottak.

A cég 1995-ig az ASKO leányvállalata volt, ekkor az ASKO beolvadt a METRO-csoportba. 2005. november 22-én a Praktiker önállósodott, ekkor megjelent a német tőzsdén is.

A Praktiker AG 2013. július 10-én Hamburgban közölte, hogy fizetésképtelenné vált. Mivel a magyarországi áruházak tulajdonosa nem a Praktiker AG, hanem a Baumarkt Praktiker volt, így az anyacéget érintő csődhelyzet a magyar áruházakat nem érintette. A konszern egyes leányvállalatait az ezt követő időszakban értékesítették.

A Praktiker 1982-ben alakította ki a diszkontelvre épülő stratégiát. 1990-től a teljes ASKO-csoportnak közös a DIY-beszerzés. Az internetes vásárlást Németországban 2010-ben vezették be.

A Praktiker konszern jelentős nemzetközi áruházlánccal rendelkezett, első külföldi áruháza Görögországban nyílt 1991-ben, de voltak üzletei Albániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Törökországban s Ukrajnában is. Foglalkoztatottainak száma a csúcsidőszakban meghaladta a 20 ezer főt.

Praktiker ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

Szólj hozzá!

OTP Telefonos ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

Simplepay ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!