in

Rács mögött a helyük – a rendőrség részleteket közölt

Előzetesben a fiatalkorú rablók – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Telefont és készpénzt vettek el a sértettől.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán B. József 43 éves és G. Ferenc 44 éves ceglédi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2016. június 2-án a kora délutáni órákban a ceglédi vasútállomás előtt támadt rá a sértettre. A fővárosi férfit bántalmazták, majd erőszakkal elvették tőle a telefonját, valamint a nála lévő készpénzt.

A ceglédi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították, majd a rablást követően két órával Cegléden elfogták a két férfit, akiket előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették őket.

Az illetékes bíróság 2016. június 3-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Szólj hozzá!

Nem szeretünk ilyet olvasni reggel – a rendőrség megerősítette

A rendőrség ezzel a szomorú hírrel kezdte a napot június 4-én