in

Raiffeisen Bank ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség

Raiffeisen Bank ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

A Raiffeisen Bank Zrt., vagy röviden Raiffeisen Bank egy magyarországi kereskedelmi bank. A magyar pénzügyi szféra egyik meghatározó, univerzális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szereplője.
A Raiffeisen Bank Zrt. az osztrák Raiffeisen Bank International AG (RBI) leányvállalata, amely Közép-Kelet-Európa vezető univerzális bankja, Ausztriában pedig a vállalati és befektetési banki szolgáltatásokat nyújtó bankok között az egyik legmeghatározóbb.

Az egyéni-, kis- és középvállalatok, valamint a nagyvállalatok mellett önkormányzati partnereinek, társasházaknak és non-profit szervezeteknek is speciális termékeket és szolgáltatásokat alakított ki.

1986. december 10-én 1 milliárd forint alaptőkével, a magyar tulajdonosok mellett 3 nemzetközi pénzintézet részvételével alakult a cég jogelődje, a Unicbank. 1987. január 1-jén (a kétszintű bankrendszer magyarországi bevezetésének napján) 36 fővel kezdte meg működését.

1992-ben az Unicbank Szegeden nyitotta meg első fiókját. 1993-ban Győrben nyílt a második fiók, majd a harmadik 1994-ben Pécsett.

1995-ben Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron és Zalaegerszegen is nyílt Unicbank fiók.

1997. január 1-jén a bank neve Raiffeisen Unicbankra változott.

1999. január 18-án a lakossági üzletág elindulásával egyidejűleg a bank neve Raiffeisen Bank lett. 2015. elején még 112 bankfiókjukban 2530 alkalmazottat foglalkoztattak, amelyet a bank közleménye szerint 2200 főre csökkentenek és 67-re csökken a bankfiókok száma 2016-ra.

Raiffeisen Bank ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

Szólj hozzá!

Babaszafari kuponkód – Mutatjuk a kódot!

Telekom Online ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség