in

A református lelkész levelet írt Kóbor Jánosnak

A lelkész levelét szó szerint közöljük.

“Kedves Kóbor János!

Ebben az esztendőben a születésnapod Pünkösd harmadjára esik. A Pünkösd minket arra emlékeztet, hogy Isten adta és adja a maga Lelkét az embernek, hogy az emberi lélek (lelkület) helyett a szeretet Lelke diktáljon, a megbocsátás, alázat, szolgálat és áldozatkészség lelkülete vezessen, irányítson.

A világ nagyon keveset tud és akar adni az embernek. Ahol az emberi lelkület diktál, ott az emberek irigyek, önzők, gyűlölik egymást, elveszik azt, ami a másé, öncélúak, lesöprik az élet színpadáról azt, aki útjukba áll.

Neked azt a szerepet osztotta ki az élet (Ura), hogy dallamba öntött emberi szó formájában tolmácsold az Omega üzenetét. Ennek az üzenetnek pedig ugyanaz a célja, mint az isteni Léleknek: egy tisztább, emberségesebb lelkületet formálni a szívekben, Lelket adni a megüresedett emberi világ céltalanul bolyongó holt lelkeibe.

Kívánom, hogy a Lélek Ura jutalmazza további esztendőkkel eddigi kitartásodat!

Mi pedig további ragaszkodásunkkal köszönjük és háláljuk meg, hogy az Omega üzenete tartalommal töltötte meg gyarló és esendő szívünket-lelkünket, és vegetálás helyett élni tanított!

Őszinte szeretettel, Györgyfalváról,
antalcsaba
(református lelkész)”

Szólj hozzá!

A Vígszínház társulata mély megrendüléssel tudatja

Novai Gábor szerint Flipper Öcsit nem lehet elfelejteni