in

A rendőrség 5:31-kor közölte – Vízvezeték szerelőknek adták ki magukat

Vízvezeték szerelőknek adták ki magukat. – kezdte a police.hu.

Az angyalföldi rendőrök még a bűncselekmény napján elfogták azt a férfit, aki társával együtt egy idős nőtől fél millió forintot lopott.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 19 éves budapesti S. Márió és eddig ismeretlen társa 2017. július 31-én 8 óra 15 perc körül, csőtörésre hivatkozva, magukat vízvezeték szerelőnek kiadva bejutottak egy Budapest XIII. kerület Pannónia utcai lakásban élő idős nőhöz. A két férfi elvonta a sértett figyelmét, majd elloptak tőle félmillió forint készpénzt.

A sértett segítségével a nyomozók beazonosították az egyik férfit, akit még aznap elfogtak, majd a kerületi Rendőrkapitányságra előállítottak és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága a férfi őrizetbe vétele mellett kezdeményezte előzetes letartóztatásának indítványozását.

Szólj hozzá!

Tragédia történt a füredi mólónál – egy fiatalember elhunyt

A rendőrség 8:25-kor közölte – baleset miatt félpályás útlezárás van