in

A rendőrség 8 után közölte – erre figyelmeztetnek

Figyelem: vészsáv! – kezdte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.

Baleset miatt bekövetkező torlódások esetén a „vészsáv” betartására vonatkozó figyelemfelhívó molinókat helyeztek ki az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszának több pontján.

A KRESZ már 2012. év óta szabályozza, hogy az azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében meghatározott járművek akadálytalan továbbhaladását biztosítani kell.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tapasztalatai alapján fenti helyzetekben a megkülönböztető jelzés esetén a közlekedők reagálása közel megfelelő, ugyanakkor a baleseti helyszín felszámolásában nélkülözhetetlen műszaki mentést végző járművek helyszínre jutása már nem minden esetben biztosított torlódások idején.

Ezt felismerve a megyei rendőr-főkapitányság – az osztrák és német gyakorlattal egyező módon – a helyes magatartás tudatosítása érdekében úgynevezett „Vészsáv” biztosítására felhívó molinókat helyezett ki az M1-es autópálya megyei szakaszának több pontján.

Az erre közlekedő gépjárművezetők a figyelemfelhívó jelzésekkel Hegyeshalom irányában a 102,400 és a 140,900, míg Budapest felé haladva a 142,300 és 102,400 kilométerszelvényben találkozhatnak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, hogy KRESZ szabályainak megfelelően, balesetek miatti torlódások esetén az alábbi gépjárművek továbbhaladását – a vészsávra figyelmeztető molinóknak megfelelően – biztosítsák:
a forgalom ellenőrzését végző jármű;
az útfenntartást, úttisztítást végző jármű;
a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végző jármű;
a megkülönböztető jelzést adó berendezését működtető jármű.

Szólj hozzá!

Jelentkezett a beteg Peller Károly – friss hír

Szerencsére nem lett tragédia a balatoni kaland vége