in

A rendőrség gyorsan intézkedett – íme a részletek

Az egyik kisteleki szórakozóhelyről hazafelé két alkalmi ismerőse rabolt ki egy helybéli férfit. A sértettől készpénzt és mobiltelefont tulajdonítottak el. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik kisteleki szórakozóhelyen italozás közben ismerkedett meg egy helybéli két román állampolgárral 2016. március 5-én éjszaka. A 37 éves férfi 23 óra után kerékpárral hazafelé indult, majd arra lett figyelmes, hogy a két alkalmi ismerőse az utcán szintén kerékpárral utolérte őt.

Az egyik román állampolgár az út melletti árokba lökte a sértettet, majd miután kisegítették, a nála lévő készpénz és mobiltelefon átadására szólították fel. A 37 éves férfi a fenyegetés hatására átadta az övtáskáját és a kabátját, amelyekből készpénzt és egy mobiltelefont, a kerékpár kosarából egy csomag gyógyszert vettek ki a rablók.

A sértett bejelentése után indult nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 15 és egy 37 éves román állampolgárságú férfi gyanúsítható megalapozottan, akiket néhány órán belül a rendőrök elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki. Ellenük rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.- írta a police.hu.

Szólj hozzá!

Halálos baleset történt – a rendőrség részleteket árult el

Március 6-án is Magyarország, szeretlek! – a csapattagok névsora