in

A rendőrség így kapta el a betörő párost – videó

A nyomozók gyanúja szerint három szegedi ingatlanba tört be egy páros. A rendőrök akkor fogták el őket, amikor a lopott pénzt és a tárgyakat el akarták rejteni.

A rendőrségre 2016. április 18-án valamivel 10 óra után egy szegedi ingatlan tulajdonosa tett bejelentés arról, hogy a házába ismeretlenek a teraszajtón keresztül betörtek. Jelentős mennyiségű készpénzt, és több százezer forint értékű ékszert vittek el.

A szegedi és a debreceni nyomozók együttműködésének eredményeként a rendőrök a betörést követő egy órán belül Szegeden elfogtak egy 47 éves debreceni és egy szintén 47 éves szegedi férfit, akik a rajtaütéskor egy garázsban próbálták elrejteni a betörésből származó pénzt és tárgyakat.

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói két másik betöréssel is meggyanúsították a párost, akik a rendőrök adatai szerint Debrecenben is követtek el hasonló bűncselekményt.

L. Istvánt és V. Zsoltot a Szegedi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Szólj hozzá!

Ezért volt teljes útlezárás a 47-es számú főúton

Sajnálatos hírt közölt a népszerű magyar színház