in

A rendőrség közlése – erre nagyon figyeljünk

Ismét olyan balesetek történtek Debrecenben, amelyekben gyalogosok érintettek. Kérjük, kiemelt figyelmet fordítsanak a közúti közlekedési szabályok betartására a balesetek elkerülése érdekében.- közölte a rendőrség.

Egy hölgy gyalogosan közlekedett 2016. március 7-én 10 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben a Bem tér és a Füredi út kereszteződésében, amikor a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére, a villamos megállóba akart átkelni az úttesten, úgy, hogy a gyalogos-átkelőhelyről letért a belső forgalmi sávba. Eközben a Simonyi út felől a Füredi út irányába, a szabad jelzésen áthaladó személygépkocsi elütötte a nőt. Az ütközés következtében a hölgy az úttestre esett, az orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

Ugyanezen a napon 18 óra 5 perc körüli időben, Debrecenben egy Derék utcai áruház parkolójának szervizútjáról egy férfi a fényjelző készülék szabadjelzésére akart kikanyarodni az általa vezetett személygépkocsival a Derék utcára. Ennek során nem biztosított elsőbbséget a szintén a szabad jelzésen, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó férfinak, akit így elütött. Az ütközés következtében a gyalogos az úttestre esett és az orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

Mint arról korábban beszámoltunk, Debrecenben az elmúlt egy évben 29 esetben történt baleset a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, amely 10,3%-kal több mint előző évben. A 29 balesetből sajnálatos módon 2 halálos kimenetelű volt, míg 11 súlyos, 16 pedig könnyű sérüléssel végződött.

A gyalogosok – mint a közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői – szinte minden esetben személyi sérülést szenvednek. Az ilyen balesetek gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetelűek.
A balesetet okozó gyalogosoknál a leggyakoribb probléma a hirtelen úttestre lépés, amikor úgy kezdi meg az úttesten történő átkelést, hogy előtte a kellő körültekintést elmulasztja. Szintén nagy veszélyt rejt magában az álló jármű, illetve egyéb tereptárgyak (bokor, fa, épületek) takarásából történő úttestre lépés. Ilyen esetekben a gyalogos felé közlekedő járművezető nem, vagy nehezen tudja elkerülni a balesetet.
A mindennapi közlekedésünk során gyakran előfordul, hogy a gyalogosok egy része, nem veszi igénybe az útburkolati jellel és közúti jelzőtáblával jelzett kijelölt gyalogos-átkelőhelyet az úton való áthaladásuk során, hanem annak közelében, a jóval veszélyesebb útszakaszon, szabálytalanul kelnek át. Fontos megemlíteni, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhely önmagában nem garantálja a balesetmentességet, természetesen itt is a kellő körültekintéssel, óvatossággal kell közlekednie a gyalogosoknak.

Fontos, hogy a járművezetők is mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!

Minden esetben várjuk meg, amíg a gyalogos fellép az úttestről a járdára, és soha ne próbáljunk meg mögötte elhaladni vagy kényszeríteni őt a gyorsabb áthaladásra.

A gyalogos balesetek megelőzésére és visszaszorítására a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az elkövetkezendő időszakban is.

– police.hu –

Szólj hozzá!

Tragikus hírt közölt pár perce a rendőrség

Március 8-án hunyt el Mészáros Ági – 74 éves volt