in

A rendőrség most közölte: majdnem nagy baj lett a családi kirándulásból

A rendőrök egy Vágáshuta melletti erdőben eltévedt családot kutattak fel és mentettek meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. március 15-én 15 óra 15 perckor érkezett bejelentés, amely szerint a Zempléni-hegységben lévő Vágáshuta település környékén lévő erdőben egy négytagú kiránduló család – köztük egy hét hónapos gyermekkel – eltévedt.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság járőrei – Takács Péter r. főtörzszászlós és Bacsó Attila r. zászlós – telefonon keresztül fel tudták venni a kapcsolatot a család egyik tagjával, aki leírta a környéket, ahol tartózkodtak, illetve ahol a túrázásuk során jártak.

A rendőrök kiváló helyismeretüknek köszönhetően fél órán belül megtalálták – a borús, esős időben, még sötétedés előtt – az eltévedt családot és őket épségben szálláshelyükre szállították.

Szólj hozzá!

Balázs Fecó: “Ebben a díjban nagyon sokan benne vannak”

Így próbált menekülni – a rendőrség részleteket közölt