in

A rendőrség most közölte – Megszúrta kislányát

A nyomozás adatai szerint a halálos eredmény elmaradása nem a gyanúsítotton múlott.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. József 31 éves lajosmizsei lakos ellen.

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. szeptember 10-én 8 óra 15 perc körüli időben lajosmizsei otthonukban egy konyhakéssel többször hason szúrta 1 éves kislányát.

A gyermek a bántalmazás következtében a kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett, a halálos eredmény elmaradása nem a gyanúsítotton múlott.

T. Józsefet kihallgatását követően őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság 2015. szeptember 12-én elrendelt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály a nyomozást a napokban befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldte meg. – közölte a police.hu.

Szólj hozzá!

Elhunyt a nagyszerű zenész, Merle Haggard

Friss hír! Felüljáró alá szorult a kamion – dolgoznak a tűzoltók