in

Retro játék: Gazdálkodj okosan!

Retro játék rovatunkban most a Gazdálkodj okosan! társassal foglalkozunk.

A Gazdálkodj okosan! táblajáték, amely a Monopoly játék hiánya miatti űrt volt hivatott betölteni a szocialista magyarországi viszonyok között.

A Gazdálkodj okosan! 1966-ban készült. A tervezés és kivitelezés feladatát a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Minerva osztálya kapta meg. (Ebből alakult meg 1990-ben a Minerva Kiadó, és a közben szabadalmi oltalom alá helyezett játék kiadásának joga is ide került.)

Jelentős eltérés a Monopolytól, hogy míg a Monopolyban azzal tehetünk szert előnyre, hogy a többi játékost hátrányba hozzuk, a Gazdálkodj okosan!-ban a játékosok haladása nincs egymásra hatással, a siker szinte kizárólag a szerencsén múlik, a játékban csekély szerepe van a stratégiának. A pénz megszerzése sem jár erőfeszítésekkel, mivel körönként fix összeg jár, a betétek után csak szerencsés esetben (megfelelő mezőre lépve) jár kamat.

A megszerzett pénzre és vagyontárgyakra egyedüli veszélyként a ház leégése leselkedik, ami azonban olcsó biztosítással elkerülhető; a többi kiadás esetleges és csekély összegű. A játéknak szórakoztatás mellett a nevelő funkciója emelendő ki (pl. „Zárd el a csapot!”, „Ne szemetelj!”, „Ne dohányozz!”, testedzés, könyvtárba járás stb. népszerűsítése). A játéknak van néhány életszerűtlen eleme, például a bérelt berendezési tárgyak és a biztosítások díját nem rendszeresen, csak egy alkalommal kell megfizetni.

A táblajáték tehát nevére rácáfolva nem igazán tanít meg a gazdálkodásra. A játék egymást követő kiadásai némileg módosultak, de ez a játék elvét nem érintette. A játék már az első évben több tízezer példányban kelt el, a rendszerváltásig ez a szám elérte az egymilliót.

A játékot jelenleg is gyártják
A játékot jelenleg is gyártják és forgalmazzák, korszerűsített és reprint kiadásban egyaránt. Gyártásával az Oliver Games, értékesítésével a Régió játék-nagykereskedés foglalkozik. Fejlődésének legújabb állomását 2011 áprilisában – a jogtulajdonos Minerva Kiadó Kft. és a fejlesztő Luman Kft. együttműködése nyomán – az online változat megjelenése jelentette. A regisztrációt követően a játék single-player (egy játékos, algoritmus vezérelte karakterek ellen) és multi-player (több online felhasználó valósidejű játszmája) módban próbálható ki. A táblát javascript popup ablakban látjuk, a figurák és a dobókocka mozgása Flash animáció.

A játék menete és célja
A táblás változat 2-6 játékos számára tartalmaz bábukat. A játékosok standard hatoldalú dobókockával dobva határozzák meg lépési sorrendjüket a játék kezdetén, és lépéseik számát a táblán a későbbi körökben. Pénzhez elsősorban a starton való áthaladáskor lehet jutni. A mezők egy részén vásárolni lehet, más részén szerencsekerék szerepel, amire lépve szerencsekártyát kell húzni, amely többnyire újradobást, nyereményt vagy valamilyen kiadást jelenthet.

Sok mező van, amely újradobást vagy meghatározott mezőre lépést jelent (pl. lépj egyet előre), némi ötlettelenségre vallva. A győzelem feltétele egy lakás megvásárlása és teljes berendezése, az adósságok kifizetése, megadott összegű takarékbetét összegyűjtése, CSÉB (család- és életbiztosítás) és meghatározott összegű könyvutalvány vásárlása a többi játékos előtt. Ennek során először lakást kell venni, addig berendezési tárgyakat nem is lehet vásárolni.

Az egyszerre legfeljebb négyen játszható online változat játékszabálya hűen tükrözi az eredetit, néhány kiegészítéssel azonban még több gyűjtögetni valót kínál a játékosoknak. Újítás, hogy a pénzszűkébe került játékosok javaikat el is adhatják, továbbá, hogy a játék közben kvíz kérdésekre helyesen válaszolva kisebb összegekre tehetnek szert. A nyertes az, aki először szerzi meg az autót, lakást, berendezési tárgyakat, biztosításokat, üdülési csekket és könyvutalványt, és ezeken felül még legalább 1 millió forinttal rendelkezik a számláján.

A játékot itt tudod beszerezni

A játéktábla az évtizedek folyamán mindig alkalmazkodott a társadalom és életmód változásaihoz. Jól mutatja ezt az alábbi összehasonlítás:

Bővebb a Gazdálkodj okosan tábláról.

A tábla mezői 1966-ban
0. Start
1. Italbolt 400 Ft
2. OTP (takarékbetétek után 5% kamat)
3. Szerencsekerék
4. Közért 200 Ft
5. Nemzeti Galéria

6. Tüker (tűzifa, szén 80 Ft)
7. Sportolj!
8. Villamos 10 Ft
9. Mulató
10. Szerencsekerék

11. Bútor (konyhabútor 3000, szobabútor 6000 Ft)
12. Állatkert
13. Üdülés a Balatonon (kétszer nem dobsz)
14. Cipőbolt 200 Ft
15. Trolibusz 20 Ft

16. Szerencsekerék
17. Mozi 40 Ft
18. Háztartási bolt 60 Ft
19. Lakás (11.000 Ft, részlet: 500 Ft)
20. Dohánybolt 100 Ft

21. Kórház (csak akkor mehetsz tovább, ha 1-est vagy 6-ost dobsz)
22. Mézes Mackó 40 Ft
23. Szerencsekerék
24. Cukrászda 20 Ft
25. Étterem 40 Ft

26. Margitsziget
27. Autóbusz 20 Ft
28. Corvin áruház 300 Ft
29. Halászbástya
30. MÁV 50 Ft

31. Közért (ahányast dobsz, annyiszor 10 Ft)
32. Szerencsekerék
33. Keravill (rádió 2.200 Ft, mosógép 4.400 Ft, varrógép 2.500 Ft, porszívó 1.600 Ft)
34. Galyatető (háromszor nem dobsz, 400 Ft)
35. Közlekedési bírság 10 Ft

36. Színház 50 Ft
37. Szerencsekerék
38. Kirándulás Visegrádba
39. Lakás (11.000 Ft, részlet 500 Ft)
40. Telefon (egyszer nem dobsz)
41. Röltex

A tábla mezői 1981-ben
0. Start
1. Szemeteltél, fizess bírságot!
2. Szerencsekerék
3. OTP – takarékbetéted után 5% kamatot fizet.
4. Műszaki cikk

5. A budapesti víz Európa egyik legjobb ivóvize. Zárd el jól a csapot!
6. A dohányzás káros
7. Áruház
8. Biztosítás
9. Szerencsekerék

10. MÁV – expresszvonat, lépj a 15-ös mezőre!
11. Gondtalan utazás az IBUSZ-szal, még egyszer dobhatsz
12. Posta – Jól írtad fel az irányítószámot, lépj előre két mezőt!
13. Áruház
14. Lakás
15. Szerencsekerék

16. CSÉB (család- és életbiztosítás) – ha kötöttél biztosítást, vedd át a biztosítási összeget!
17. Műszaki-cikk kölcsönző
18. Szórakozás, színház- és mozijegy
19. Minden reggel tornázol, lépj előre 3-at!
20. Malév – repülővel utaztál, gyorsan célba értél, lépj a 22-es mezőre!

21. Rendszeresen tisztálkodsz, kétszer dobhatsz
22. Szerencsekerék
23. Segíted az időseket, kétszer dobhatsz
24. Az olvasás szórakoztató és hasznos időtöltés. Vegyél könyvutalványt!
25. Vidámpark

26. Lakás
27. Gelka – gyorsan megjavították a készüléked, lépj előre két mezőt!
28. Közlekedésbiztonsági versenyen nyertél
29. Bútor- és sportbolt
30. Nyári táborban pihensz, egy körből kimaradsz

31. Szerencsekerék
32. Kerékpártúrán elsőnek érkeztél célba, jutalmat kapsz
33. Figyelmesen körülnéztél, lépj a 2-es mezőre!
34. Lakásfelszerelés
35. Szerencsekerék

36. Séta a várban, Nemzeti Galéria
37. Rejtvénypályázaton országjáró utazást nyertél, lépj a 39-es mezőre
38. Élelmiszer havi bevásárlás
39. Hétvégi túrázás, még egyszer dobhatsz

A játékot itt tudod beszerezni

Szólj hozzá!

PB gázpalack ára 2023 – infok itt!

Szabadrét Fesztivál Budapest 2023 – programok, jegyek