in

Révész Sándor üzenettel kezdte a napot: “remélhetőleg nem utoljára”

Révész Sándor üzenettel kezdte 2017 június 4-ét. Mutatjuk az előadó közlését.

“Kedves Oldallátogató Zenebarátok!
2015 őszén merült fel bennem először egy új – Závodi Janó barátommal és csillogóan tehetséges zenésztársainkkal megvalósítandó – fúzió gondolata. Olyan formáció létrehozása volt a célom, amellyel az egykori Piramis-dalkincset eredeti hangzásvilágához maximálisan ragaszkodva, de mai emberi, zenei, hangtechnikai adottságainkkal és igényességünkkel szinkronban szólaltathatjuk meg.” – kezdte az énekese a hivatalos oldalán.

“Szimbolikus jelentőségű, hogy Janóval az újbudai Bölcső bárban mondtuk ki a „boldogító igent” új szövetségünkre, amivel mindannyiunk életében egy új, igen termékeny korszak vette kezdetét.
A Piramis-évek 2016. április 29-én a Barba Negra Music Clubban tartotta első, telt házas koncertjét; az óriási érdeklődés – férőhely hiányában sokaknak nem jutott jegy – világossá tette, hogy nem állhatunk meg itt; sokan, sokkal többen szeretnének minket látni Budapesten, és az ország határain túl is.” – folytatta.

A jegyek elfogytak

“Azóta 15 koncertet adtunk magyarországi és felvidéki helyszíneken, és sok-sok ezer ember énekelte velünk a régi lelkesedéssel a ma is igaznak bizonyult dalokat. Kiderült, nagyon sokan évtizedek óta vártak a megszólalásunkra; többen magukkal hozták a gyerekeiket is, akik a mi zenénken nőttek fel, és akiknek ugyanazt a csillogást látom a szemükben a koncerteken, mint a tiétekben. Bátran állítom: sokat gazdagodtunk azóta, ahogyan a zene is velünk; az öröm, amit a koncertek alkalmával átélünk, az utóbbi 40 évben csak megsokszorozódott.
Már csak egy nap van hátra a várva várt, Várkert bazár-béli koncertig, amit turnénk és a pályám egyik csúcspontjának tekintek, az örömünkhöz nagyon méltó, a magyar rock és nemzet története vonatkozásában egyaránt ikonikusnak tekinthető, felemelő helyszín miatt. Sajnos a pénztárban tegnap délelőtt elfogytak az utolsó pótjegyek is, de elkeseredésre nincs ok! Szeptember 30-án újra együtt lehetünk, Budapesten, már ötödik alkalommal a Barba Negrában, ahonnan másfél éve elindultunk – és ahová a fúzió megálmodása után pontosan két évvel, a 23. Piramis-évek koncertünk alkalmából térünk vissza, remélhetőleg nem utoljára, egy újabb eufórikus este erejéig.” – fejezte a Révész Sándor.

Szólj hozzá!

Székely Éva életét ez örökre megváltoztatta

Az RTL Klubon

Július elsején visszatér A mi kis falunk? Íme az igazság